Pénzcentrum

Foghatják a fejüket a pesti autósok: júniustól erre sokan ráfizetnek

2020.05.30. 07:01

Komoly pénzekbe kerül, ha valaki kocsival váltaná ki a tömegközlekedést: olvasónk kiszámolta, mennyivel fizethet többet most, hogy visszatért az irodába. Az ingyenes parkolás megszűnése csak rádob egy lapáttal a költségekre - ugyanis levélírónk július után is autóval szeretne bejárni, mert nem akar a metrón emberek közé menni. A dilemma vélhetően sokezer munkavállalót érint.


Szép fokozatosan visszatér az élet a rendes kerékvágásba: sokan már visszatértek a munkahelyükre, ennek megfelelően a forgalom is élénkül. Már csak azért is, mert rengetegen választják inkább a saját autó biztonságát a tömegközlekedés helyett - plusz, ugye a parkolás is ingyenes Budapesten, így sokan háztól házig mennek a kocsival, nem rakják le út közben sehol.

Pár hete még örvendeztünk, hiszen a szerda-péntek ritmusban folyamatosan csökkent az üzemanyagok ára, ám jópár hete már csak drágulást jelentettek be a piacon. Így pedig a tízéves mélypontról szép lassan visszakúszik a benzin ára a válság előtti szint közelébe, ahogyan a lenti csárton is látható.

{{EMBED:infogram_24147cec-1255-473a-8ab0-410d10e1023a}}

Ezt nyilván az autósok is megérzik, főleg azok, akik most jóval többet mennek, mint amikor csak az első BKV-megállóig mentek. Így járt olvasónk, Anti is, aki az agglomerációból jár a belvárosba dolgozni. Elmondása szerint most is kb. annyit költ benzinre, mint amikor 400 forint volt egy liter - januárban például ennyibe került az üzemanyag, a gázolaj pedig még ennél is többe, 422 forintba.

Azelőtt Csömörről indulva az Örsön letettem a kocsit, felpattantam a metróra, és a Batthyány téren leszálltam, tök egyszerű volt, nagyjából napi 20 kilométert tettem meg. Most, hogy visszatértünk az irodába, végig kocsival megyek, és a rakparton igyekszem helyet vadászni, ameddig ingyenes a parkolás. Ez távolságban kb. duplaannyi, időben nagyjából ugyanaz, mint a metrós megoldás

- mesélte olvasónk, aki a költségeit is összesítette. A járvány előtt egy ötnapos munkahéten nagyjából 200 kilométert tett meg, amit 16 liter benzinnek számolt, autója átlagban ennyit eszik. 2020 eddigi legdrágább időszakában, a 2. és az 5. hét között a benzin literenkénti átlagára 395,5 forint volt, így Antinak ebben a 4 hétben kb. 12 656 forintba került megtenni a 200 kilométerét otthonról a metróig.

Azt néztem, hogy ha békeidőben lett volna 289 forint egy liter benzin, akkor durván 3000 forintot spóroltam volna ezen a napi 20 kilométeren

- vázolta. Viszont most, hogy duplaannyit kell megtennie, a benzinköltség is megugrott - még akkor is, ha most durván 60 forinttal olcsóbb egy liter, mint januárban volt -, hiszen most Csömörről a Batthyány térig havonta nagyjából 21 ezer forintba kerül eljutni.

Anti az ingyenes parkolás júliusi megszűnése után is tervezi, hogy amikor csak lehet, kocsival jár be a munkahelyére, mert nem akarja kockáztatni, hogy összeszedi a vírust. El is kezdett lehetőségek után nézelődni, mivel a környéken 440 forintba kerül egy órányi parkolás, úgyhogy egy 20 munkanapos hónappal számolva 70 400 forint lenne, úgyhogy ezt elvetette.

Vannak parkolóházak a környéken, szerintem ott veszek bérletet, egy hónapra 20-30 ezer forint között van, úgyhogy sokat kell fizetnie annak, aki kocsival járna dolgozni... Felvetettem a cégnél, hogy a Budapest bérlet helyett szálljanak inkább bele a parkolásba, benzinbe. Azt mondták, beszélhetünk majd róla

- mondta.


URL: https://www.penzcentrum.hu/utazas/foghatjak-a-fejuket-a-pesti-autosok-juniustol-erre-sokan-rafizetnek.1096666.html