Pénzcentrum

Megszólalt Parragh László: legalább két kritikus gazdasági lépésre van szükség

2020.04.09. 09:31

Legkevesebb két lépcsőfok fog kelleni ahhoz, hogy a gazdaság különböző ágazatai visszatérjenek a normális kerékvágásba. Első körben a nélkülözhetetlen ágazatok, majd az iparágazatok felpörgetése a cél.


Legalább két lépcsőben fognak visszatérni a gazdaság különböző ágazatai a normális működésbe. Először az életben maradáshoz nélkülözhetetlen ágazatok pörögnek fel - például az élelmiszerkereskedelem, energiaellátás -, ezt követően pedig azok az iparágak, amelyek helyváltoztatáshoz kötöttek. Ide a tömegközlekedéstől a turizmusig számos ágazat beletartozik - mondta a Magyar Hangnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A kamara vezetőjét kérdezték arról is, hogy igaz lehet-e az a kormányzati becslés, miszerint áprilisban naponta nagyjából négyezren veszítik el az állásukat. Parragh azt felelte, hogy senki nem tud pontos számokat.

Arról beszélt, hogy a bérmunkában foglalkoztatottaknak azonnal felmondtak, sok kisadózó (KATA) veszítette el a bevételt termelő munkáját, illetve vannak még azok, akik alkalmazottként dolgoztak valamely vállalkozásnál. A pontos számokat azért nem lehet tudni, mert sokan vannak fizetés nélküli szabadságon, illetve több gyárban leállt a termelés.

A katás vállalkozó nem nagyon számíthat semmire. A bejelentett foglalkoztatottak viszont jogosultak munkanélküli segélyre, illetve átképzésre

 -válaszolta Parragh László arra a kérdésre, hogy elégségesek lesznek-e a kormány intézkedései ahhoz, hogy a munkanélküliek átvészeljék ezt az időszakot.


URL: https://www.penzcentrum.hu/hitel/megszolalt-parragh-laszlo-legalabb-ket-kritikus-gazdasagi-lepesre-van-szukseg.1092518.html