Pénzcentrum

Nagy változás a SZÉP Kártyánál: rengetegen örülhetnek most

2020.03.31. 14:45

A K&H Bank áprilisban és májusban felfüggeszti a 2019. május 31-én lejárt K&H SZÉP Kártya egyenlegek utáni 3 százalékos havi díj felszámítását. Az intézkedés 15 ezer kártyabirtokost és elsősorban a szállás alszámlát érinti.


A 2018-ban hozott, SZÉP Kártya működésre vonatkozó 76/2018 (IV.20) Kormányrendelet értelmében a kártyán lévő, fel nem használt összeg továbbra is hozzáférhető marad a munkavállalók számára, de a lejáró egyenlegek után a szolgáltatók 3 százalékos havidíjat számítanak fel. A járványügyi helyzetre való tekintettel azonban a K&H Bank két hónapra, 2020. április és május között eltörli ezt a díjat a 2017-ben utalt és 2019. május 31-én lejárt egyenlegek esetében. 

Az intézkedés 15 ezer kártyabirtokost érint, az el nem használt összeg 40 százaléka a szállás, 33 százaléka a vendéglátás, 27 százaléka pedig a szabadidő alszámlán maradt meg. A bank döntésével szeretné megkönnyíteni ügyfelei helyzetét, hiszen a koronavírus-járvány következtében szinte teljesen leálló belföldi turizmus és vendéglátás nagymértékben leszűkíti az egyenlegek felhasználhatóságát, valamint sokan meg is feledkezhetnek a kártyán lévő összeg felhasználásának határidejéről.


URL: https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/nagy-valtozas-a-szep-kartyanal-rengetegen-orulhetnek-most.1091704.html