Pénzcentrum

Koronavírus: csökkentik a tömegközlekedési járatok számát, változik a menetrend

2020.03.28. 11:29

A kijárási korlátozás miatt országosan csökkentik a tömegközlekedési járatok számát. Ezen felül pedig változik a járatok menetrendje is.


A helyközi közszolgálatók március 30-ától az iskolaszünetben érvényes menetrendre állnak át, a Volán kék buszai pedig a BKK járataihoz hasonlóan április 1-től a szombati menetrendet követik. Leállítják továbbá azokat a helyközi járatokat, amelyek vonattal helyettesíthetők - mondta el az Operatív Törzs tájékoztatóján Schanda Tamás államtitkár. Ezen felül minden egészségügyi dolgozó korlátlan díjmentes utazásra lesz jogosult a közösségi közlekedésben a veszélyhelyzet végéig. A közösségi szolgáltatók a veszélyhelyzet lemondását követő 15 napig elfogadnak az utazási kedvezményekre jogosító okmányokat.

A különböző közösségi közlekedésben elérhető applikációk elkészítése után folyamatban van a Volánnál is a mobiljegy bevezetése is, de ennek véglegesítése még néhány napot igénybe vesz, így a márciusi bérleteket április 15-éig elfogadják - mondta Sanda Tamás miniszterhelyettes.

Az államtitkár azt is elmondta Magyarországon nincsen áruhiány, ha időnként üres polcokat találtak a vásárlók a boltokban, az azért volt, mert az áruellátás sebessége nem mindig tudta követni a vásárlók rohamát, de mára ezek a problémák is megszűntek.

Müller Cecília, országos tisztifőorvos arra is felhívta mindenki figyelmét, hogy a 9 és 12 óra közötti üzletlátogatási lehetőség az idősek számára egy utolsó lehetőség kell, hogy legyen, ha más lehetőség (pl. hozzátartozói, önkormányzati segítség) nem áll rendelkezésére. A szakember a home office-ban dolgozó magyaroknak is felhívta a figyelmét, különösen fontos az otthoni higiéni betartása is. 

Nem kell minden nap boltba járni

- javasolta a tisztifőorvos, aki kiemelte, a vásárlásokat a halaszthatatlan szükségletekre lehet korlátozni. Gyümölcsök, zöldségek, olajos magvak, sovány húsok, halak, kefír, joghurt, teljes kiőrlésű kenyér, savanyú káposzta, legalább heti három alkalommal mozgás - sorolta a legfontosabbakat Müller Cecília.  


URL: https://www.penzcentrum.hu/utazas/koronavirus-csokkentik-a-tomegkozlekedesi-jaratok-szamat-valtozik-a-menetrend.1091504.html