Pénzcentrum

Emmi: se nyugdíjba, se betegek közelébe ne menjenek az idős orvosok, ápolók

2020.03.16. 09:58

Utasítást adott ki a szaktárca, ami alapján lényegében leáll a nem sürgősségi betegellátás Magyarországon: a hétfő még "türelmi" nap, utána viszont jön a távgyógyítás. Ráadásul a 65 év feletti háziorvosoknál ez sem megoldás, mert olyan sokan vannak, hogy kivitelezhetetlen lenne a munkájuk.


Arra utasította valamennyi betegellátó intézmény vezetőjét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), hogy hétfőtől úgy szervezzék át az egészségügyi tevékenységüket, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel, és kollégáikkal is csak telefonon konzultáljanak - tudta meg az Index.

Több tízezer szakemberről van szó, több mint 15 ezer orvos és 30 ezret is meghaladó szakdolgozó van ugyanis Magyarországon az állami egészségügyben, akik már betöltötték a 65. életévüket. Mindez gyakorlatilag kivitelezhetetlen feladat elé állíthat rengeteg egészségügyi intézményt, hiszen számos járóbeteg-szakrendelőben az orvosok nagyobb része 60, illetve 65 év feletti.

A levél azt is tartalmazza, hogy Kásler Miklós és Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár arra utasítja a betegellátó intézmények vezetőit, haladéktalanul tájékoztassák valamennyi betegüket "személyre szabottan" arról: 

2020.03.16-tól tervezett egészségügyi ellátása csak akkor kerül elvégzésre, ha arra sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) kerül sor.

A levél azt is tartalmazza, hogy a fentebb érintett, idősebb egészségügyi alkalmazottakat "olyan ellátási módokban vegyék szükség szerint igénybe, amelyek nem igényelnek közvetlen orvos/szakdolgozó - beteg találkozást." Az Emmi ezen túl távkonzultációs kapcsolattartást javasol az idősebb orvosok, ápolók munkavégzésére, és azt is kérik, hogy a dolgozók egymással is lehetőleg csak ezen a módon tartsák a kapcsolatot.

A Magyar Orvosi Kamara minapi tájékoztatása szerint az alapellátásban dolgozó háziorvosok és asszisztensek több mint 50 százaléka nyugdíjaskorú, azaz a veszélyeztetett korcsoportba tartozik. Az orvosszakmai köztestület éppen erre hivatkozva követelt megfelelő védőfelszerelést a háziorvosok számára, akik sok esetben elsőként találkozhatnak a fertőzéssel.


URL: https://www.penzcentrum.hu/biztositas/emmi-se-nyugdijba-se-betegek-kozelebe-ne-menjenek-az-idos-orvosok-apolok.1090301.html