Pénzcentrum

Nagy lehetőség előtt a bankok: egyelőre nem merik meglépni

2020.01.27. 18:57

Az európai pénzintézetek túlnyomó többsége (81 százaléka) lehetőségként tekint az Európai Unióban szeptember 14-én érvénybe lépett második pénzforgalmi irányelvre (PSD2). A bankok többsége azonban még továbbra is vonakodik aktívan kihasználni az új lehetőségeket: eddig mindössze kb. egyharmaduk (35 százalék) döntött úgy, hogy külső (harmadik fél) szolgáltatói szerepkört vesz fel.


Az erősebb fogyasztóvédelem és a biztonságosabb fizetés mellett a PSD2 a bankok számára is élénkebb versenyt teremt, hiszen mostantól kötelesek harmadik félnek hozzáférést biztosítani a saját ügyféladataikhoz. Másrészt a PSD2 új stratégiai lehetőségeket kínál az EU egészére kiterjedő nyílt bankolás megvalósítása felé vezető úton. Lehetővé teszi a bankok számára, hogy még több külső adattal egészítsék ki már eddig is rendkívül gazdag ügyfélinformációs adatbázisukat. Ebből eredően a bankok közel háromnegyede (72 százalék) szolgáltatásportfóliója fejlesztésére és ügyfélköre bővítésére készül a PSD2-vel - derül ki a Roland Berger kutatásából. Többségük azonban még nem érte el ezt a fázist, és egyelőre a hatósági minimumkövetelmények teljesítésére összpontosít.

Új versenytársak erős pénzügyi háttérrel

Nyilvánvaló, hogy a bankok a rendkívül bonyolult piaci környezet miatt vonakodnak kiaknázni a PSD2 lehetőségeit. Kihívást jelent az alacsony kamatszint, a szigorodó előírások és az elavult IT-infrastruktúra, hogy csak néhányat említsünk. A pénzintézetek azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják az irányelv kínálta lehetőségeket, mivel az így keletkező űrt nagy valószínűséggel új, erős pénzügyi vagy technológiai hátterű versenytársak töltenék be. A megkérdezettek 54 százaléka gondolja, hogy ügyfeleik bizalma hatásosan védi őket más piaci szereplők ellen, ami egyben versenyelőnyt biztosít számukra. Annak is tudatában vannak, hogy új, az üzleti modelljeiket fenyegető szereplők lépnek piacra: mindenekelőtt a nagy technológiai csoportok (71 százalék), köztük a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple. A pénzügytechnológiai (fintech) vállalatokra velük szemben inkább partnerként, mintsem versenytársként tekintenek a hagyományos pénzügyi szolgáltatók.

"A PSD2 új lehetőségeket teremt a bankok számára. Ám még mindig széles a szakadék az ambíció és a realitás között" - fogalmazott Schannen Frigyes, a Roland Berger partnere.

A PSD2 nagy lépés a nyílt bankolás megvalósítása felé

A PSD2 belépést jelent a nyílt bankolás világába, ahol a hagyományos pénzügyi szolgáltatók hozzáférést nyújtanak más vállalatoknak az adatokhoz, és együttműködnek velük - minden esetben azzal a céllal, hogy jobb termékekkel és szolgáltatásokkal lássák el az ügyfeleket. A vizsgálat résztvevőinek 80 százaléka kiemelt felsővezetői prioritásnak tartja a nyílt bankolást vállalatánál. E forgatókönyv megvalósulásának a hatása a bank üzleti modelljétől függően más és más lehet. A speciális területekre szakosodott, kisebb pénzintézetek számára például új lehetőségeket nyit meg. Ezek a szereplők sokkal szélesebb körnek tudják kínálni a termékeiket, és ezáltal nagyobb bevételt érhetnek el.
A nyílt bankolás gyökeresen átalakítja a pénzügyi szektor értékláncát, és ehhez minden szereplőnek alkalmazkodnia kell, először is világosan meg kell határoznia saját stratégiai pozícióját. A jövőben egyetlen pénzintézet sem fogja tudni egyedül biztosítani az összes nagy mértékben szélesedő szolgáltatást. Az európai bankoknak még mindig van esélyük megragadni ezeket a lehetőségeket. A PSD2 megszabta a kereteket, most a bankokon a sor, hogy tartalommal töltsék meg őket.

A PSD2-ről

A második pénzforgalmi irányelv (PSD2) az Európai Unió egészében érvényes, a fizetési szolgálatásokat és a fizetési szolgáltatókat szabályozó irányelv. A PSD2 három alapkomponense: a 2018 januárja óta érvényben lévő szigorúbb fogyasztóvédelem; az ún. "erős ügyfélazonosítással" megvalósított biztonságosabb fizetés; valamint a piaci verseny és innováció. A PSD2 fontos eleme, hogy a bankszektoron belüli verseny és innováció ösztönzése érdekében a bankoknak meg kell nyitniuk az interfészeket a külső szolgáltatók előtt.


URL: https://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/nagy-lehetoseg-elott-a-bankok-egyelore-nem-merik-meglepni.1087903.html