Pénzcentrum

Elárulta, mire költi sokmilliós nyereményét a Séfek séfe sztárja

2019.11.10. 15:03

Bánszki Bence egy kéthetes franciaországi szakmai továbbképzésen vehet részt, és 10 millió forinttal lett gazdagabb, miután megnyerte a TV2 Séfek séfe idei évadát. A győztes kiskorától kezdve a vendéglátásban képzelte el a jövőjét, mégsem volt biztos benne, hogy megnyerheti a műsort.


Mielőtt jelentkezett a műsorba Bánszki Bence két évig nem is szakácsként dolgozott, hanem árubeszerző volt a Michelin-csillagos Costes étteremben - írja a Bors.

Két évvel ezelőtt megszűnt a konyhás pozícióm, de felajánlották az árubeszerzőit, én pedig örömmel elfogadtam. De persze főzni imádok jobban, amit szerintem nem lehet munkaként csinálni

- mondta el a nyertes, aki nem is gondolta volna, hogy van esélye a műsorban. Viszont már a 10 millió forintnak is megvan a helye: az idei séfek séfe arra tartalékolja majd ezt az összeget, hogy tanuljon, gyarapítsa gasztronómiai tudását. Szavaiból kiderült, hogy a szakmai előre lepéshez milyen fontosnak tartja a tanulást:

Egy percig sem gondoltam, hogy megnyerhetem, az elődöntők környékén fogtam csak fel, talán nekem is van esélyem. Most pedig már nem is tudok másra gondolni, csak, hogy mekkora lehetőség a kéthetes francia tanulmányút, óriási élményre számítok. A francia konyha minden konyha alapja, aki kicsit is komolyabban szeretne a konyhaművészettel foglalkozni, az biztos, hogy találkozik vele.

Bánszki Bence jövőbeli tervei között egy saját étterem nyitása is szerepel, bár erre valószínűleg kevés lesz a 10 millió forint. Azonban feltehetősen nem kell aggódnia a jövője miatt, hiszen a vendéglátóipar, főként mióta tart a fine dining gasztroforradalom, folyamatosan keresi a munkaerőt, is nem is kis összegeket kínálnak.

Nem ritka az 1 milliós fizetés, mégis vadászni kell a szakácsokat

Ahogy korábban megírtuk, a vendéglátóipar - főként a nyári szezonban, a turisták által kedvelt helyeken, mint pl. a Balaton - folyamatos munkaerőhiánnyal küzd. Hiába ígérnek több százezres, olykor milliós fizetéseket, képtelenség embert találni.

Szakértők szerint viszont pusztán a magas bérajánlatok nem oldják meg a problémát: szemléletváltásra lenne szükség a vendéglátóiparban. A Balatonnál például évek óta tart a harc a munkaerőért: az elmúlt években több vendéglátóegység a szezon közepén kénytelen volt bezárni, mert nem volt, aki dolgozzon a partmenti büfékben, éttermekben, de még a szállodák is komoly bajban voltak a szezon kezdetén. Ennek egyik oka, hogy

a képzett vendéglátóipari munkások egy jelentős hányada már elhagyta az országot a jobb fizetés és jobb munkakörülmények reményében.

Tavaly volt olyan étterem, amely az interneten legalább húsz helyen hirdette az üres állásokat, mégsem akadt jelentkező. A nagyobb éttermek akár havi 800 ezer-1,2 millió forintot is kínáltak internetes hirdetéseikben egy szakácsnak havonta - plusz szállást és ellátást -, a szakképzett pincérek pedig 500-700 ezer forinttal kalkulálhattak jobb helyeken. Sőt, papírt sem kértek, csak a tapasztalatot: Balatonfüreden tavaly akad olyan egység, ahol 2000 forintot kapott óránként egy több szezonban bizonyított pultos.

Ha nem a pénz, akkor mi a megoldás?

A szakember szerint elsősorban még tovább kell emelni a béreket, hiszen hiába az egy-egy kiugróan sok pénzt ígérő hirdetés, összességében a vendéglátósok még mindig az átlag alatt keresnek. A vendéglátásban és a szállásadás ágazatban a KSH adatai alapján az átlagkeresetek a nemzetgazdasági átlag kétharmada körül vannak.

Nyilvánvalóan van munkaerő probléma a tó környékén, annyiban árnyalnám a képet, hogy véleményem szerint két hónapos nyitvatartásra nem lehet üzleti modellt építeni, tehát egy strandbüfébe ne várjuk azt, hogy képzett, Michelin-csillagos séfeket fogunk tudni felvenni éhbérért. A titok annyi, hogy hosszútávú, átlátható és normális munkakörülményeket kell biztosítani, és aki így tesz, az meg fogja találni a saját munkaerejét. Fontos látni, hogy a két hónapos Balatoni szezon ez elképesztően sokat árt nem csak a vendéglátósoknak, de a vendégeknek is. Szezonhosszabbításra lenne szükség, hiszen a télen külföldön dolgozó szakképzett magyar munkaerőnek májustól szeptember végéig, 4-5 hónapra már érdemes lenne hazajönnie

- mondta el Tóth Balázs, a Balatoni Kör alelnöke, és így folytatta: "Én csak nyárrablásnak szoktam nevezni azt a fajta hozzáállást, hogy kinyitunk 2 hónapra, amikor ténylegesen rengeteg vendég van, és teljesen mindegy, mit rakunk elé, mert úgyis ott van, úgyis megeszi... ha meg nem, akkor jön a következő. Ezt a hozzáállást el kell felejteni, így nem lehet Balaton marketinget építeni. De vannak jó kezdeményezések, és azt gondolom, kifejezetten jó irányba halad a Balaton ügye, hiszen ahogy a legutóbbi példánk is mutatja, gasztronómiával meg lehet mozgatni 4 ezer embert még egy esős hétvégén is."

Vagyis a vendéglátásban jelentkező munkaerőhiányt nem lehet megoldani pusztán a fizetések feltornászásával: szemléletváltásra is szükség lenne. Magas fizetéssel ugyan a figyelmet fel lehet kelteni, de a hosszú távú, sikeres együttműködéshez már kevés.


URL: https://www.penzcentrum.hu/karrier/elarulta-mire-kolti-sokmillios-nyeremenyet-a-sefek-sefe-sztarja.1084991.html