Pénzcentrum

Megszólalt a Takarék-vezér: ez az oka a többnapos leállásnak

2019.10.31. 09:00

Univerzális nagybankká alakul át a Takarék, emiatt többnapos leállás lesz a a pénzintézetnél. Vida József elnök-vezérigazgató ennek kapcsán arról beszélt, a lépésnek főképpen biztonsági okai vannak, hiszen a bankszünnapok alatt újul meg az informatikai rendszer: szeretnék azt biztos lábakra helyezni és ezáltal az ügyfelek pénzét biztonságban tudni. A bankvezér szót ejtett a fiókbezárásokról is, és kifejtette, mit kell tenniük az ügyfeleknek az egyesülés kapcsán.


A nagy összeolvadásról, illetve a többnapos bankszünnap okairól is beszélt Vida József az InfoRádióban. A Takarékbank elnök-vezérigazgatója kifejtette, öt éve dolgoznak a takarékok egyesülésén, és október 31-én jött el a pillanat, hogy univezális nagybankká alakuljon a szektor.

Ez 1,1 millió ügyfelet, 750 kirendeltséget, 7000 dolgozót és több ezer takarékszövetkezeti tulajdonost jelent. Magyarországon az elmúlt évtizedekben ilyen mértékű összeolvadás nem nagyon volt

- hangsúlyozta Vida József. A kezdeti hét informatikai rendszerből mostanra négy maradt, amiket a napokban egyesítenek az informatikai szakemberek. Emiatt bankszünnapot hirdetett november első napjaira a Takarék:

november 4-én és 5-én szünetel a szolgáltatás, a fiókok pedig október 31-től rá november 6-ig nem lesznek nyitva.

A bankvezér hangsúlyozta: a leállásra a biztonságra törekvés miatt van szükség, szeretnék az informatikai rendszert biztos lábakra helyezni és ezáltal az ügyfelek pénzét biztonságban tudni. Legközelebb jövő szerdán nyitnak ki a Takarékok, ekkortól egységesített lesz a rendszer, az ügyfeleket bárhol az országban ki fogják tudni szolgálni. Emellett egyszerűbb lesz a netes bankolás: egységes felületet hoznak létre, ami valakinek újdonság lesz, másoknál eddig is ezt használták.

A Takarékbank ügyfeleinek semmilyen teendőjük nincs az egyesülés kapcsán - hívta fel a figyelmet Vida József.

Kevesebb fiók lesz?

Egy akkora banknak, mint amekkora hálózattal november 6-án kinyit a Takarék, nagyjából 500 fiók lenne az ideális Vida József szerint. Hozzátette: közösségi bank voltak és maradnak, ami alatt azt érti, hogy ha a közösség igényli a bankfiókot és meg tudják oldani a működtetését, akkor nem zárják be. Ám ha csak racionálisan nézik a kérdést, akkor csökkenni fog a fiókok száma - részben a digitalizáció miatt.

{{KAPCSOLODO:1077759}}
Egy bankfiók fontos gyűjtőhely az információkhoz, a digitális világban még nem mindenki mozog magabiztosan, vagyis sokan bejárnak a kirendeltségekbe, hogy ott kapjanak segítséget a telefonjukon vagy a neten történő ügyintézéshez, nehogy elrontsanak valamit

- mutatott rá a "digitalizációs fejlődés" állapotára az elnök-vezérigazgató. Úgy tapasztalják, hogy az idősebbek még kevésbé kedvelik a digitális bankolást, 35 év fölött például igényelni szokták a bankfiókok meglétét, de a fiatalok is "rászoknak az életkoruk előrehaladtával" a bankba járásra.

{{KAPCSOLODO:1072563}}

Szó esett még a mozgó bankfiókokról is: jelenleg 15 ilyen járja az utakat, ami az elnök-vezérigazgató szerint szintén szembeállítható a fiókbezárásokkal, hiszen ezekkel eljutnak olyan helyekre, ahol évtizedek óta nem volt pénzügyi szolgáltatás.


URL: https://www.penzcentrum.hu/hitel/megszolalt-a-takarek-vezer-ez-az-oka-a-tobbnapos-leallasnak.1084631.html