Pénzcentrum

Ezen a hétvégén még jár a kisvasút: ha sietsz, még elcsípheted a szezon végét

2019.09.06. 13:28

Szombaton rendezik a kisvasúti napot Balatonfenyvesen, színes programokkal várják az érdeklődőket. Idén nyáron rekordszámú utas váltott jegyet a kisvonatokra, júliusban és augusztusban is 24 ezren keltek útra a hangulatos szerelvényekkel. A teljes forgalomszüneteléssel járó pályafelújítás szeptember 9-től folytatódik Balatonfenyves és Somogyszentpál között.


A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton júniusban indult újra a forgalom, miután március elejétől felújítási munkálatokat végeztek. Megszépült környezettel várta az utasokat a balatonfenyvesi végállomás, a nyílt vonalon 1,5 kilométeren építették át a vasúti pályát. Ősszel folytatódik a pályafelújítás: szeptember 9-től november 30-ig ismét lezárják a vonalat, ekkor Balatonfenyvesről pótlóbuszok közlekednek majd Somogyszentpál és Pálmajor felé is. 

A lezárás előtt 7-én, szombaton 10 órától a kisvasút balatonfenyvesi végállomásán gyermekprogramokkal és kirakodóvásárral várják az érdeklődőket.

A kisvasutak szerelmeseinek ajánlják az állomás harmadik vágányán látható járműbemutatót, de a járműtelepen műhelylátogatásra is lesz lehetőség, ahol terepasztalokat is kiállítanak. Az ünnepélyes megnyitó után a zene expressz 10:35-kor indul Balatonfenyvesről, majd a 40 perces utazás után Somogyszentpálon a falu polgármestere köszönti a különvonat utasait és hagyományosan 1000 darab "szentpáli" pogácsával, valamint hideg fröccsel vendégeli meg a résztvevőket. Ezt követően a helyi roma zenekar ad műsort. Délben visszaindul a szerelvény a fenyvesi végállomásra, ahol egész délután váltják egymást a fellépők a színpadon.

Az egész napos rendezvényre részvételi jegyek válthatóak a MÁV-START helyszíni mobil pénztárában. A kisvasúti nap részletes programja megtalálható a MÁV honlapján. A MÁV-START és a GYSEV 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt nyújt bármely belföldi állomásról Balatonfenyvesre. A kedvezményes utazás legkorábban pénteken kezdhető meg és a visszautazást vasárnap éjfélig be kell fejezni. A menetjegyet a rendezvény helyszínén le kell bélyegeztetni.

Az idei nyáron rekord forgalommal dicsekedhet a kisvasút: júliusban és augusztusban is 24 ezren utaztak a járatokon.

A legforgalmasabb üzemnapja augusztus 8-án volt a kisvasútnak: aznap 1700 kiránduló választotta.


URL: https://www.penzcentrum.hu/utazas/ezen-a-hetvegen-meg-jar-a-kisvasut-ha-sietsz-meg-elcsipheted-a-szezon-veget.1082601.html