Pénzcentrum

Változik a boltok nyitvatartása: siess még most a Tescóba, Lidlbe, Sparba

2019.08.15. 14:04

Augusztus 20-i ünnepnek hála idén már a második négynapos hosszúhétvégét használhatjuk ki utazásra, pihenésre, vagy akár grillparti szervezére, amíg még tart a nyár. Azonban a megtoldott pihenőidő azt is jelenti, hogy változik a boltok nyitvatartása: a legtöbb üzlet kedden egész nap zárva tart, és a hétvégére tervezett programok miatt a következő napoknak nagy tömegre lehet számítani a boltokban. A Pénzcentrum összeszedte a diszkontok, hiperek legnagyobb akcióit, amiket kihasználva jó áron rakhatjuk tele a hűtőt, spájzot akár már a hosszúhétvége előtt.


2019-ben igazi dömping van hosszúhétvégékből: a március 15-i, húsvéti és pünkösdi már mögöttünk van, az augusztus 20-i után pedig még novemberben és december is jön egy hosszabb pihenő idő. Az ilyen időszakok, ünnepek előtt érdemes előre bevásárolni, mert változik a boltok nyitvatartása, illetve megnő a kereslet és a vásárlók száma. Meglehet, hogy ha valaki nem siet, már csak üres polcok fogadják majd. Ezért most összeszedtük a boltok legcsábítóbb akciót, hogy mindenki könnyen eldönthesse, melyik boltot érdemes felkeresnie, hogy feltöltött éléskamrával indulhasson a hosszúhétvége. 

Aldi

Az áruházban még mindig tartanak a grillszezonra kiélezett nagy akciók: a sertéskaraj kilója 1419 forint, a hamburger húspogácsa 859 forint, hozzá a hamburger zsemle pedig 499 forint. Akciós a rib eye steak is, amelyből 10 dkg 799 forint. A magyarok ünnepi kedvence, az egész pecsenyekacsa is jó áron: 799 forintért kapható. Nagy akciókat találunk az XXL kiszerelésű termékek között is a hosszú hétvégére való tekintettel: a vödrös tejföl (850g) 319 forint, a 10 darabos családi túrórudicsomag 899 forint. Az üdítők közül a 4 db-os Coca Cola csomag 1249 forintba kerül most, és 999 forintért vásárolhatunk vödrös nápolyit, ami biztosan kitart négy napon át. 

A szezon gyümölcsei is akciósak: a lapos barack kilója 399, a kék szőlőé 649 forint, míg körte kilója 429 forint. A slágergyümölcsből pedig, vagyis a szilvából egy kiló 169 forintba kerül.

A további Aldi akciókat itt találod! 

Lidl

Az áruház ezen a hétvégén nagy marhahúsakciókat tart: a lábszár kilója 1159 forint, a nyak 1499 forint, de a szeletelt comb kilója is 1249 forint, és szeletelt hátszínt is vehetünk 1599 forintos kilós áron. A pecsenyekacsa csomag itt is akciós, 799 forint, a hízott kacsamájból 10 dkg pedig 739 forint. Igazi magyaros hétvégét tarthatunk, ha lecsapunk a többi akcióra: a füstölt májasból 10 dkg 179 forint, a mangalica és lókolbász 949 és 699 forintos áron (205 g) kapható. A magyaros menü mellől nem hiányozhat a darált csípőspaprika (249 forint), a reszelt torma (199 forint), és a kovászos uborka sem (449 forint).

De ezzel még nincs vége! A disznósajtból 10 deka 189 forint, a tokaszalonna és a füstölt főtt pulyka felsőcomb kilója is 1790 forint mától. Ráadásul bármilyen levest is tervezünk a vasárnapi családi ebédhez, 219 forintért találhatunk 200-250 g-os kiszerelésű tésztát, legyen az csiga, eperlevél, vagy metélt. A gyümölcsök is jó áron lesznek: a dinnye kilója 119 forint, a fehér szőlőé 649 forint, hétvégétől pedig egy kiló nektarint 289, egy kiló szilvát pedig 199 forintért zsákmányolhatunk. 

Hétfőtől pedig sokféle laktóz- és gluténmentes, illetve vegán termék lesz akcióban, minden további Lidl akcióért kattints ide!

Auchan

Az áruházban még mindig hódítanak a nyár ízei: a sertéstarja kilója 1349 forint, a lapockából fél kiló 749 forintba kerül. A friss csirkemellfilé 1239 forint/kg,  és itt a legolcsóbb a pecsenyekacsa: kilója 729 forint. Az akciós grillszezon még itt sem ért véget: a vékony grillkolbász kilója 2299 forint, a füstölt főtt császárszalonna 1199 forint, a füstölt trapista sajt (300 g) pedig 678 forint akciósan. 

A kilós kovászos kenyér 249, medvehagymás baguette 129, a fonott kalács pedig 299 forint. Az Auchanban is akciós a szilva: 249 forint kilója, de nyári zöld almát is vehetünk 299 forint/kg áron, a dobozos (125 g) szeder pedig 499 forint.

Az Auchan ezen a héten Itália ízeivel várja a vásárlókat, itt találod a további akciókat!

Tesco

A Tescóban a csirkeszárny kilója 469, a felső combé 445, a csontos csirkemellé pedig 989 forint! A sertéstarja kilója 1299 forintba kerül és rendgeteg csomagolt grillkolbászra és egyéb grilltermékre 20 százalékos akciót hirdettek csütörtöktől. 

A nagy nyári kedvencnek, a csöves csemegekukoricának most darabja 99 forint, a sárgadinnyének pedig kilója 299 forint. Most akciós a kék áfonya is: 499 forintba kerül 250 gramm.

Nagy jégkrémakciók is várják a vásárlókat a Tescóban: például a Carte d’Or dobozos jégkrémjei 2 db vásárlása esetén csak 999 forintba kerülnek, minden további Tesco akciót itt találsz!

SPAR

A Sparban is akciósak még a grill termékek a grillkolbász 699 forint, a hamburgerhús 429 forint (240 g), a bajor griller 529 forint (350g), és a 200 grammos SPAR griller is 439 forint. Még akciós faszenet is vehetünk a hétvégére: 3 kilót 799 forintért. Akciós a prágai sonka is: 10 dkg 269 forint, a debreceni kilója 1590 forint. A vasárnapi ebédhez is bevásárolhatunk: a sertéskaraj kilója 1299 forint, a combé 1199 forint, a fél kilós darált húst pedig 489 forintért adják. 

Akciós pékárut is találunk az új kenyér ünnepén: a császárzsemle 29 forint, 450 grammos kovászos cipó 249, grillcsíkos panini pedig 79 forint. A dinnye is rekordolcsó, 109 forint kilója! 

Minden további SPAR és INTERSPAR akciót megtalálsz a Pénzcentrum oldalán!


URL: https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/valtozik-a-boltok-nyitvatartasa-siess-meg-most-a-tescoba-lidlbe-sparba.1081825.html