Pénzcentrum

Sorra tűnnek el a bankfiókok: alig van már belőlük az országban

2019.02.05. 05:39

Egyre inkább zárják be fiókjaikat a bankok, ennek ellenére alig akad olyan nagyváros Magyarországon, ahol ne lenne legalább egy-egy bankfiók. Az ATM-ek jelenléte még szembetűnőbb: ezekből ugyanis sokkal több van, mint fiókokból. Az nem meglepő, hogy a megyeszékhelyeken minden bank üzemeltet fiókot, mint ahogy a nagyvárosokban is találunk belőlük, kisebb városokban viszont már sok bank nem tartja megtérülőnek a fiók üzemeltetését. Ezeken a helyeken így sokszor nincs is verseny az ügyfelekért. Körképünkből kiderül, hogy melyik banknak hány fiókja és ATM-e van, valamint az is, hogy egy-egy megyében egy fiókra és ATM-re hány lakos jut.


A banki szolgáltatások digitalizációja miatt (is) egyre inkább az a trend, hogy nem nyílnak, hanem bezárnak a bankfiókok. Vannak azonban olyan ügyintézni valók, amelyek igénylik a személyes jelenlétet. Egy kis lélekszámú falu lakosainak nem mindegy, hogy buszra kell-e szállniuk, hogy elérjék a legközelebbi fiókot vagy ATM-et.

Sokat fizetsz a bankodnak? Szabd személyre folyószámlád kalkulátorunkban! 

Hogy megnézzük a megyék lefedettségét, csináltunk egy összesítést: a legnagyobb hazai bankok esetén megvizsgáltuk, melyik megyében hány fiókkal és ATM-ben vannak jelen, ebben a Bank360.hu munkatársai voltak segítségünkre.

{{EMBED:infogram_a6bd0d78-fa79-49f5-b3cf-08089a174ee7}}

Elsőre is kiugró Budapest és Pest megye: a Budapest Banknak például 31 fiókja és 31 ATM-je üzemel Budapesten, ezzel szemben Vas megyében csak egy, és a többi megyében is csak 2-3, ritkán 4. A CIB-nél méginkább igaz a főváros-központúság, náluk 34 fővárosi fiók és 54 ATM mellett sok megyében csak 2 vagy 1 fiók és ATM üzemel, csak Csongrádban és Győr-Moson Sopronban található 3 CIB bankfiók és ATM. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a CIB a digitális bankolás egyik hazai zászlóvivője volt az utóbbi években.

Az Ersténél más a helyzet: náluk sokkal erősebb a megyei jelenlét, míg a fővárosi - fiókok tekintetében - nem az. Így például ugyanúgy 34 fiókot üzemeltet az Erste a fővárosban, mint a CIB, de emellett ha fiókja van Bács-Kiskunban, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár Bereg megyében is, de a további megyében is erős a jelenlétük. Az ATM lefedettségük még nagyobb: Budapesten 93 Erste ATM szerepel, és a legtöbb megyében a szám 10 és 20 között van. 

A K&H Magyarország második legnagyobb bankja, ez pedig látszik a fiók lefedettségen is. Budapesten 46 fiókjuk és 67 ATM-ük van, de a megyei jelenlét is erős. Több megye is van, ahol 10 fölötti a fiókok száma, és az ATM-ekből is találhatnak az ügyfelek megyénként 10-18-at, de Bács-Kiskunban például 25-öt, Békésben pedig 21-et.

{{EMBED:infogram_a8e18805-e4da-4137-b349-18c9071c0255}}

Az MKB vidéki jelenléte nem marad el nagyban például a CIB-től. Több megyében üzemeltet mindössze 1 fiókot, de a legtöbb megyében azért 2-3 bankfiókkal és ATM-mel van jelen a bank. Budapesten ezzel szemben az eddigiekhez képest jelentősen alacsony fiókszámmal üzemel: 17 fiókot és 18 ATM-et tart fent az MKB a fővárosban. 

Az OTP fölénye lefedettségének nagysága egészen kimagaslik: Budapesten 312 OTP-s ATM-mel találkozhatunk 88 fiók mellett, de Nógrád, Veszprém és Zala kivételével minden megyében 10 fölötti a fiókok száma, az ATM-ek pedig 40-60-as nagyságrendben vannak jelen a megyékben (pár kivétellel, ami ezek alatt vagy fölött van). A Raiffeisen 26 budapesti bankfiókot működtet 26 ATM mellett, a megyékben pedig 1,2, néhol 3 fiókot és automatát tart fenn (Csongrádban 4-et, Győr-Moson-Sopronban és Pest megyében 5-öt). De Nógrádban például a bank egyáltalán nincs jelen, ez az egyedüli példa arra, hogy egy banknak nincs fiókja vagy ATM-e egy megyében sem. 

Az UniCredit, amely szintén a nagyobb forgalmú bankok közé tartozik, meglepően kevés, 22 fiókkal és 60 ATM-mel van jelen a fővárosban, de vidéki jelenléte is megyénkénti 1-2, ritkábban 3 fiókra tehető. Az ATM-ek azonban gyakoribbak, de több megye is van, ahol ennél több ATM van kihelyezve.

Mennyi lakos jut egy bankfiókra?

A fenti táblázat pontosan megmutatja, melyik megyében hány bankfiók van. Ez azonban csak arra elegendő, hogy a bankok lefedettségét egymáshoz képest bemutassuk, arra már nem, hogy megnézzük, egy bankfiókra hány ügyfél jut. Elvégeztük hát ezt az összesítést is:

{{EMBED:infogram_8b854a99-e3a2-4ee6-963f-975c4680c3d3}}

A táblázatból mindez jól látszik. Ha összesítjük az eddigi adatokat, azt találjuk, hogy Budapesten összesen 298 bankfiók és 658 ATM üzemel. A megyékben persze sokkal alacsonyabb ez a szám, de azért népességarányosan nagyjából elmondható, hogy átlagosan egy bankfiókra 10 ezer lakos jut. A szórás azonban nagyon nagy.

{{EMBED:infogram_b461747d-e37c-4df3-a0c0-81a57e795090}}

Budapesten például minden bankfiókra 5911 lakos jut, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez már majdnem 14 ezer, azaz több, mint a duplája. A térképen halvány színnel a gyengébben lefedett, sötétebbel pedig a bankfiókokkal sűrűbben ellátott megyék láthatók. Szembetűnő, hogy a keleti megyék sokkal világosabbak, mint a nyugatiak. Sötéten szerepel például Komárom-Esztergom megye, ahol minden egy fiókra 8263 lakos jut, de meglepő módon sötét Tolna és Békés megye is. Baranya és Csongrád ugyanakkor kevésbé, ezek a helyeken 11733, illetve 11118 lakos jt egy bankfiókra.

Az ATM-eknél is ekkora a különbség?

Azt lehet mondani, hogy az ATM lefedettség országosan magasabb, mint a fióklefedettség, és a szórás sem olyan nagy - ez persze érthető, hiszen egy ATM kihelyezésének és üzemeltetésének költsége sokkal alacsonyabb, mint egy bankfióké, ráadásul némely esetekben helyettesíteni is képes azt.

{{EMBED:infogram_345eaefe-7c9a-4c9f-b1fe-e7b91febbe49}}

Ezen a térképen is Budapest a legsötétebb, itt 2827 lakos jut egy ATM-re, de Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Békés is jól ellátott ATM-ekkel. Budapestet azonban a Balaton környéki megyék, Zla és Somogy követi - a főváros mellett egyedül előbbiben ér el a lefedettség 3000 alatti számot. Ennek minden bizonnyal köze van a nyári turizmushoz is. Az 3 keleti megye ebben a mutatóban is az utolsók között van, talán csak Borsod a kivétel, érdekes azonban, hogy Fejér megye is a legkevésbé lefedett megyék között van, ami egy bankfiókra eső lakosok számát jelenti.

Messze van az ATM? Válts bankot 5 perc alatt! Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Egy bank a fiók nyitásakor (vagy épp bezárásakor) figyelembe veszi annak költségességét és megtérülését. Az egyre inkább digitalizálódó banki szolgáltatások korában nem csoda, hogy sorra zárnak be a fiókok, hiszen a magyar bankrendszer magas költségű üzemelésének is betudható, hogy Magyarországon - bár időbeli összehasonlításban alacsonyak - európai összehasonlításban az egyik legmagasabbak a kamatok. Ebből a szempontból örvendetes lehet a fiókbezárási tendencia, az alacsony kamatokért azonban mi is tenni tudunk, ha rászokunk a digitális bankolásra.


URL: https://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/sorra-tunnek-el-a-bankfiokok-alig-van-mar-beloluk-az-orszagban.1074519.html