Pénzcentrum

Megdöbbentő: ennyit alkudhatsz manapság egy lakás árából Magyarországon

2018.02.15. 18:30

Huszonhárom százalékkal nőtt éves szinten a lakások iránti kereslet idén február közepéig, így élénk piacra lehet számítani 2018-ban is. A nagy kereslet miatt ugyanakkor a vevők számára a teljes piacot nézve nincs nagy mozgástér az alkura, de ennek mértéke ingatlantípusonként azért különböző. Annyi azonban kijelenthető, hogy 5-10 százaléknál nagyobb árengedménnyel találjon gazdára egy ingatlan.


Lendületben maradt a lakáspiac a legfrissebb adatok szerint. Az év első hat hetében ugyanis a kereslet 23 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - derült ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Az év első heteiben látható piaci folyamatok bemutatása mellett  a magánszemélyek hirdetései alapján egyúttal azt is lehetett vizsgálni, hogy a jelentős kereslet ellenére a vevők milyen alkupozícióban tárgyalhatnak az eladókkal. A kereslet felfutása mellett a kínálat csupán 12 százalékkal nőtt, ami azt jelzi, hogy a kínálatba frissen bekerülő lakások tulajdonosai a korábbinál több érdeklődőre számíthatnak.

A nagy kereslet miatt a vásárlók alkupozíciója egyelőre korlátozott

- hívta fel a figyelmet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Százalékban mérve

 A múlt év során a budapesti használt lakások esetében 2017-ben kevés esetben tudtak elérni jelentősebb árkedvezményt a vevők. Az átlagos alku mértéke a fővárosban 2,6-4,6 százalékos volt ingatlantípustól függően.

A fővárosban csupán minden huszadik adásvétel esetében licitáltak felfelé a vevők a hirdetési árakhoz képest. Egymillió forintnál nagyobb alkura pedig az esetek negyedében került sor Budapesten. A tipikus áralku mértéke tavaly kisebb volt mint 5 százalék

- mondta el a szakértő.

Változó alkupozíciók

Az elemzésekből kiderül az is, hogy vidéken a vevők alkupozíciója nagyban függ attól, hogy hol található az adott ingatlan. A nagyobb városokban, köztük a megyeszékhelyeken és az egyetemvárosokban Budapesthez hasonlóan az alku meglehetősen korlátozott mértékű. A megyei jogú városokban tavaly átlagosan 3,6-6,2 százalék között lehetett alkudni az ingatlanokra. Legnagyobb mértékben a családi házak árait tudták lejjebb szorítani a vevők, legkevésbé pedig panellakások árai csökkentek az alkufolyamat során.

Erős év várható

Az elemzés szerint az év első heteiben látható kiugró kereslet alapján idén is erős éve lehet a lakáspiacnak. Folytatódhat a vidék felzárkózása, elsősorban a nagyvárosokban és azok 50 kilométeres körzetében található településeken várható élénkülés. Budapesten pedig mind a használt, mind az új lakásoknál lehet jelentős pörgés. Az áremelkedés várhatóan kitart 2018-ban is, bár ennek mértéke a korábbi évekhez képest visszafogottabb lehet.


URL: https://www.penzcentrum.hu/otthon/megdobbento-ennyit-alkudhatsz-manapsag-egy-lakas-arabol-magyarorszagon.1063941.html