Pénzcentrum

Kétszer annyi gyermek mehet Erzsébet-táborba

2017.04.28. 14:00

A kormány a következő három évben 26 milliárd forintot fordít a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborok fejlesztésére, így 2019-re megduplázódik a táborok kapacitása.


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta: 2017-ben hatodik éve rendezik meg az Erzsébet-táborokat, eddig közel 400 ezer gyermek számára tudtak kedvezményes, tartalmas üdülést biztosítani. Idén százezer gyermek számára szeretnék biztosítani a kedvezményes üdülési lehetőséget, és már minden tábortípusra kiírták a pályázatokat, a jelentkezések a következő hetekben járnak le.

Az államtitkár elmondta: az "ottalvós" táborokban Zánkán és Fonyódligeten napi többszöri ingyenes étkezést biztosítanak a gyerekeknek, a tartalmas programok mellett. Novák Katalin szólt arról is, hogy egyre népszerűbbek a napközis Erzsébet-táborok, ahol a gyerekek a lakóhelyükhöz közel, tartalmasan tudják eltölteni a nyári szünidő hétköznapjait. Emellett idén is folytatódik a kárpátaljai gyerekek táboroztatása.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára elmondta: az idei táborokban számos újdonság lesz, az "Élménytáborban" a gyerekeknek tartalmas és sokszínű programot kínálnak, például kipróbálhatják magukat sárkányhajóban, hajókirándulásra illetve kalandparkba mehetnek, kézműves foglalkozásokat szerveznek nekik, és kulturális programokat. Az "Élménytábor plusz" az élménytáborok bővített változata, ahol a programok plusz tematikus foglalkozásokkal (például néptánccal) és edzésekkel (például öttusa) is kiegészülnek. Minden tábort tábortűz zár majd, és szerdánként az úgynevezett "Hősök napján" tűzoltóautókat, mentő- és rendőrautót próbálhatnak ki a gyerekek, és találkozhatnak katonákkal is.

Elég rossz állapotban van a zánkai és fonyódligeti tábor, ezek felújítására 2019-ig 26 milliárd forintot fordítunk

- mondta Novák Katalin. A fejlesztések célja, hogy jobb körülmények között nyaralhassanak a gyerekek, a fejlesztések nyomán a táborok kapacitása tulajdonképpen megduplázódik. Hornyák Tibor ezzel kapcsolatban elmondta: Zánkán a meglévő épületeket felújítják és új épületet is építenek, Fonyódligeten pedig teljesen új épületeket építenek. Az építkezés 2018-ban és 2019-ben zajlik majd, a tervek szerint 2019 végére mindkét táborhely megújul.

A tavalyi év forrásmaradványából Zánkán és Fonyódligeten is kiépítették a biztonsági rendszert, Zánkán kalandparkot alakítottak ki, sárkányhajót vásároltak, és felújították a szabadtéri játszótereket is.

Az ottalvós táborokban a gyerekek karszalagot kapnak majd, amelyen QR-kóddal azonosítják őket. Novák Katalin hangsúlyozta: a két tábor felújítását úgy ütemezték, hogy amiatt "egy év se maradjon ki", vagyis zökkenőmentes lesz a táborozás. Hozzátette: a kormány továbbra is elkötelezett abban, hogy minél több gyermeknek tudjanak olcsó, ugyanakkor tartalmas lehetőséget kínálni a szünidő eltöltésére.


URL: https://www.penzcentrum.hu/utazas/ketszer-annyi-gyermek-mehet-erzsebet-taborba.1055085.html