Viszolygunk az öregek otthonától, mégis 28 ezren várólistások

2017. február 6. 15:31

Százból mindössze négy magyar tervezi, hogy idősek otthonában helyezi el idősebb hozzátartozóját. Saját maguk esetében azonban nem zárják ki ennek lehetőségét: 10 százalékuk nagyon is elképzelhetőnek, hogy idős korára otthonba kell majd költöznie.

Bár a megkérdezettek hozzátartozóikat inkább nem költöztetnék idősotthonba, saját maguk esetében azonban nem zárják ki ennek lehetőségét: 10 százalékuk nagyon is elképzelhetőnek, 52 százalékuk pedig lehetségesnek tartja, hogy idős korára otthonba kell majd költöznie - ez derül ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból.

Az idősotthonok nem éppen kiugró népszerűsége ellenére 2017 elején több mint 28 ezer időskorú várt intézményi elhelyezésre Magyarországon.

Az elmúlt években folyamatosan nőtt az ellátottak száma az időskorúak számára tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján míg 2008-ban 49 ezer 2015-ben már 54 ezer főt láttak el idősek otthonában vagy időskorúak gondozóházában. A felmérés arra kereste a választ, hogy mennyire népszerűek a magyarok körében a bentlakásos ellátást nyújtó idősotthonok, illetve milyen szolgáltatásokat várunk el ezektől az intézményektől.

A felmérés szerint a 30 és 65 év közötti korosztály egyáltalán nem vár el különleges szolgáltatásokat egy idősotthontól, a legalapvetőbb elvárás a napi háromszori étkezés; a megkérdezettek 91 százaléka szerint ennek szerepelnie kell a kínált szolgáltatások között. Emellett kiemelten fontos még az orvosi ellátás, a lakóhelyek takarítása, karbantartása, a mosás, vasalás, valamint a 24 órás nővéri felügyelet - ezek meglétét a megkérdezettek döntő többsége (77-87%) fontosnak tartja. Közepes fontosságot tulajdonítottak a gyógyszerek biztosításának és gyógytornának, a szabadidős foglalkozásoknak és a gyógyászati segédeszközök biztosításának, ezek a szolgáltatások a résztvevők 50-64 százalékánál szerepelnek elvárásként. Mindez annak fényében érdekes, hogy a felsorolt szolgáltatások többségének biztosítását - orvosi ellátás 24 órás szolgálat, étkezés biztosítása, gyógyszerezés - a hatályos hazai jogszabályok (szociális törvény, SZCSM rendelet) kifejezetten előírják a bentlakásos intézmények számára.

A KSH adatai szerint 2016-ban 1,8 millió fő 65 év feletti élt hazánkban, közülük összesen 55 711 fő (3,1%) él tartós, illetve átmeneti elhelyezést nyújtó idősek otthonában vagy időskorúak gondozóházában. Közel 60 százalékuk állami vagy önkormányzati (31 773 fő), 23 százalékuk egyházi (13 006 fő), 21 százalékuk (12 147 fő) pedig nem állami non-profit vagy céges fenntartású intézményekben. Az idősellátással foglalkozó intézmények 2017. január 1-jén összesen 27 931 fő várakozót jelentettek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem