9 °C Budapest

Végre megtörtént: ezek a lakások lettek olcsóbbak ma Magyarországon

MTI
2019. november 9. 17:33

Idén a második negyedévben megállt a használt lakások árának emelkedése, miközben az új lakások ára országszerte nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az idei első negyedév az előző negyedévhez mért kiugró, 6,7 százalékos áremelkedése után a második negyedévben nem folytatódott a használt lakások árának emelkedése, 0,1 százalékos csökkenést mért a KSH. Az új lakások piacán az 5,1 százalékos, első negyedévi áremelkedést további 3,1 százalékos drágulás követte a második negyedévben. Idén a második negyedévben a használt lakások ára 14 százalékkal, az újaké 12 százalékkal volt magasabb a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.

Egy új lakás átlagosan 27,8 millió forintba került 2019 első két negyedévében, ez 200 ezer forinttal több, mint 2018-ban. Budapesten 400 ezer forinttal, 34,5 millió forintra nőtt az átlagár. Az eddig ismert adásvételek között a korábbinál nagyobb súllyal jelennek meg a 40 négyzetméter alatti kislakások, ez mérsékelte a teljes lakásra számított árszint emelkedését.

A fajlagos árak átlagosan 9,5, a nagyvárosokban 10 százalékkal nőttek. A Budapesten eladott új lakások négyzetméterára a korábbi 603-ról 665 ezer forintra emelkedett. A megyeszékhelyeken és a kisebb településeken 400 ezer forint körül alakult az új lakások fajlagos ára az év első felében.

Az első két negyedévben az eddig regisztrált lakáspiaci forgalom további eltolódást mutat a kisebb települések felé. Budapest részesedése az egyötödöt sem érte el, ami jelentős elmozdulás a 2014-2015-re jellemző 30 százalék fölötti értékről. A megyeszékhelyek piaci súlya eközben végig állandó volt, a kisebb településeké pedig folyamatosan nőtt. A nem megyeszékhely városok és a községek az összes használtlakás-értékesítés 60 százalékát adták az első félévben. A használt lakások átlagos ára az első félévben 16,7 millió forint volt, 700 ezer forinttal több, mint 2018-ban. Az árak növekedése az ország valamennyi régiójára jellemző - közölte a KSH.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem