21 °C Budapest

Végre kiderült: ilyen lakásokat, házakat tudsz venni 60 millióból Magyarországon

2020. augusztus 13. 15:03

50-60 millió forintért már egyaránt válogathatunk jó állapotú ingatlanok között Budapest külvárosában vagy a vidéki nagyvárosok belső részeiben, de akár a Balatonra is költözhetünk. Az OTP Ingatlanpont legújabb sorozatának második részében megvizsgálta, milyen lehetőségekkel számolhat valaki, ha 60 millió forintért szeretne magának ingatlant.

Az elmúlt évekhez képest idén megszaporodtak az 50-60 millió forint értékű lakóingatlanokról szóló hirdetések az OTP Ingatlanpont adatbázisában. Amíg másfél évvel ezelőtt az ingatlanhálózat keresőportálján az ekkora összeggel rendelkező vagy hitelképes érdeklődők 427 találatot kaphattak, idén 200-zal több hirdetéssel találkozhatnak ebben az árkategóriában.

Az 50-60 milliós ingatlanok hirdetési számának növekedése mutatja, hogy az elmúlt két évben továbbra is nőttek az árak. Míg korábban ezeket a lakásokat és házakat a nagy értékű ingatlanok kategóriájába sorolták, mára ez az összeg már kevésbé szembetűnő

 - mondja Valkó Dávid, OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

60 millióért budapesti kétszobás vagy inkább debreceni belvárosi családi ház?

A budapesti lakások átlagárát tekintve - a NAV 2019-es forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint - a fővárosban egy közel száz négyzetméteres lakás vásárolható 60 millió forintból, ám fontos kiemelni, hogy nagy az eltérés a belvárosi kerületek és a külkerületek kínálata közt. Az ársorrendben első V. kerületben átlagosan egy kétszobás lakás fér bele ebbe az összegbe, ugyanakkor az OTP Ingatlanpont adatbázisa szerint Soroksár könnyen megközelíthető részén egy hatszobás, több generációnak is otthont biztosító, új építésű ház megvásárlására is elengedő lehet ez a keret; a fővárosban itt, a XXIII. kerületben a legalacsonyabb az átlagár.

Ha az érdeklődők az ország egyéb területén keresgélnek, jóval szélesebb kínálatból válogathatnak, némely kisvárosban vagy faluban találni különleges kivitelezésű otthonokat is a vizsgált árlimiten belül. Ilyen például egy finn gerendaház négy szobával, a természeti szépségekkel büszkélkedő Heves megyei Sirokon, amelyhez nagy területű terasz, garázs is kapcsolódik; ideális otthon lehet akár távmunkában dolgozók számára is.

Az ipari fejlesztéseknek köszönhetően 2019-ben Debrecen vette át a legdrágább megyeszékhelynek járó címet, megelőzve a sokáig első helyezett Győrt. A népszerű egyetemvárosban egy lakóingatlan négyzetméterenként átlagosan 409 ezer forint, amely még mindig alacsonyabb, mint az említett XXIII. kerületen kívül az összes fővárosi kerületi átlagár. Az OTP Ingatlanpont hirdetései között böngészve 60 millió forintért jó állapotban lévő, nagy alapterülettel rendelkező otthont találni akár a debreceni városközpontban is, ilyen például egy Egyetemvárosban elhelyezkedő ötszobás családi ház - természetesen garázzsal. Az utóbbi idők beruházásai jótékonyan hatottak Kecskemét ingatlanáraira is, az egyre népszerűbb megyeszékhely lakáskínálatában találni ezért az összegért a belvárosban négy és fél szobás, kiváló minőségű, erkéllyel és fedett gépkocsibeállóval rendelkező, 2. emeleti, kétszintes lakást is. A jóval olcsóbb Nógrád megye átlagárait összevetve a fentiekkel, 60 millió forintért akár 222 négyzetméteres, 4+1 szobás, kiváló állapotú, medencés családi házhoz is juthat a vásárló, festői környezetben, Kozárdon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A balatoni vízközeli ingatlanok 50 milliótól indulnak

Azok pedig, akik inkább vízparti ingatlanok után érdeklődnének, a legnépszerűbb nyaralópiacon, a Balatonon már 50 millió forinttól találhatnak megfelelőt; ezek döntő többségében használt nyaralók népszerű üdülői környezetben. Újépítésű projektek esetén 700-800 ezer forint/négyzetméter ártól találni lakást. A déli parti Balatonlellén például egy egy plusz két félszobás, a parttól 100 méterre elhelyezkedő, újépítésű apartmant 59 milliós vételáron hirdetnek. Ugyanakkor a kevésbé felkapott Balaton-parti településeken, például Vonyarcvashegyen három lakószintes, öt szobával és két félszobával rendelkező családi házat is találni hangulatos borospincével, külön bejáratú apartmannal a 60 milliós limiten belül.

Nem feltétlenül kell azonban a Balatonig utaznia annak, aki a fővárosban dolgozik és vízpartra vágyna. A Velencei-tóhoz közel, Budapesttől autóval mindössze 40 percre lévő Kápolnásnyéken kínálnak kiváló minőségű, kétszintes ikerházat terasszal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm