12 °C Budapest

Varga: az eddigieknél is tovább maradhat a lakhatási adókedvezmény

MTI
2018. január 3. 10:01

2019. december 31-ig biztosan marad az új lakások értékesítésénél alkalmazható 5 százalékos kedvezményes adókulcs, a további hosszabbítás lehetőségekről pedig később dönt majd a kormány - írta az MTI.

Bár a hivatalos adatot a statisztikai hivatal majd csak másfél hónap múlva közli, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy számol, hogy az utolsó negyedévben legalább 4 százalékos volt a GDP-növekedés Magyarországon.
Varga az év végi növekedést főként a kiskereskedelmi forgalom bővülésével, illetve az építőipar és a beruházások beindulásával magyarázta. Szerinte korábban inkább csak az ipari termelés és ezen belül a járműipar volt húzóágazat, tavaly viszont jól teljesített a turizmus, az építőipar és a kiskereskedelem is.

Az építőipar fellendülésében természetesen nagy szerepet játszott a kormány által, a CSOK keretein belül kiosztott 177 milliárdnyi támogatás is. Visszatérő félelem azonban a szektorban, hogy a kormányzat csak jövő év decemberig tartja érvényben az új lakások értékesítésénél alkalmazható 5 százalékos kedvezményes adókulcsot. Ezzel kapcsolatban Varga azt mondta,

ha a kormány úgy ítéli meg, akkor foglalkozni fognak a hosszabbítás lehetőségével, ám erre csak az év második felében kerülhet sor. 2019. december 31-ig ugyanakkor biztosan marad a kedvezményes adókulcs.
Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem