13 °C Budapest

Újra fellángolt a nagy streaming-háború: vajon a Netflix vagy az HBO GO kerül ki győztesen?

2020. november 11. 16:50

A magyar streamingszolgáltatók tavasszal a járvány első hulláma alatt a karácsonyihoz hasonló forgalmat bonyolítottak: hirtelen rengeteg magyar fizetett elő, és jóval több időt is töltöttek tartalomfogyasztással. Ezt egyértelműen a veszélyhelyzet kihirdetése és a korlátozó intézkedések idézték elő. Most hogy ismét közeledik a karácsonyi, és újra korlátozásokat vezetett be a kormány, elindulhat majd a harc a szolgáltatók között: milyen tartalmakkal csábítsák magukhoz a nézőket a rendhagyó karácsonyi időszakban. Főként most, hogy alig van új premier, és film.

A Netflix még tavaly októberben kezdte el komolyan hódítását a magyar piacon - innentől vezették be ugyanis a lokalizált, magyar menürendszerű új felületet - bár már 2016 óta jelen van a szolgáltató hazánkban is. A Netflixnek korábban is voltak itthon előfizetői, azonban ezzel a terjeszkedéssel minden bizonnyal olyan előfizetőket is bevonzott a streaming szolgáltató, akik eddig az angol nyelvű tartalmaktól és kezelőfelülettől idegenkedtek.

Mivel a magyar fogyasztók - szinte mindegy, miről legyen szó - nagyon árérzékenyek, az HBO GO még mindig versenyképesebbnek tűnik a maga 1890 forint/hó havidíjával, mint a magyar Netflix, ahol a díjcsomagok ára 2490 forint és 3990 forint között van havonta. Utóbbinál a próbaidőszak viszont 30 nap, míg az HBO GO 7 napig használható ingyenesen. Ezeken kívül még van számos olyan tartalomszolgáltató, amely jelen van a hazai piacon, de számottevő felhasználószámmal valószínűleg csak a két nagyobb szolgáltató rendelkezik.

A Netflix iránt 40, míg az HBO GO iránt 20 százalékos érdeklődést mért a JustWatch.com, a streaming előfizetések gyűjtőportálja. Náluk az Amazon szolgáltatása a Prime Video is kiemelkedően népszerű: egy százalékkal le is hagyta az HBO steaminget. Azonban ez a statisztika korántsem a hazai előfizetők számát tükrözi, csak ennek a bizonyos portál felhasználóinak érdeklődését:

Azt ugyanis nem fogja elárulni, sem a Netflix, sem az HBO GO, hány előfizetője van, és erre meg is van az okuk. A nemzetközi statisztikák és a hazai felmérések lehetnek egyedül árulkodóak: ezek szerint a járvány kitörése óta jelentősen megnőtt a streaming-előfizetők száma világszerte, és az Ipsos áprilisi felméréséből az is kiderült, hogy gyakrabban használták a magyar felhasználók is az online streaming és videós tartalomszolgáltatásokat (a válaszadók 47%-a).

A járvány előrehozta a karácsonyt?

A járvány első hulláma alatt, amikor még rengetegen dolgoztak home officeból, digitális oktatás folyt, és az olvasóink jelentős része alig mozdult ki a négy fal közül (51%), akkor sokan fizettek elő olyan szolgáltatásokra, amelyek segítettek átvészelni ezt az időszakot. A Pénzcentrum májusi felméréséből az derült ki, hogy a veszélyhelyzet elrendelését követően - 2020. március 11-e után - eltelt mintegy két hónapban a válaszadók közül legtöbben új streaming szolgáltatásra (9%), új internetcsomagra (4%) és új tévészolgáltatásra (3,4%) fizetett elő.

A veszélyhelyzet, ami elindult először a cseheknél, szlovákoknál, lengyeleknél, majd nálunk is, sok szempontból hasonló helyzetet eredményezetta potenciális felhasználóink életében, mint a például a karácsonyi időszak. Az emberek megspórolták a napi munkába ingázást, bevásárlást, szociális programokat, egyszóval lett lett szabadidejük. Amikor az embernek több szabadideje van, több tartalmat fogyaszt. Ezt a helyzetet idézte elő a semmiből a márciusi hónapban ez a járvány

- mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában korábban Riczu Tibor az HBO Europe digital marketing vezetője. Lapunk felméréséből az is kiderült, hogy nem csak az előfizetők száma és a tartalomfogyasztással eltöltött idő nőtt, hanem azok száma is, akik fontolgatni kezdték, hogy előfizetnek.

A válaszadók 7,2 százaléka jelölte, hogy tervezi, hogy előfizet majd streamingre, esetleg digitális zenei szolgáltatásra (pl. Spotify, 3,3%) esetleg más online tartalomszolgáltatásra (pl. magazinelőfizetés, 2,5%). Viszont a felmérésben résztvevők közül csaknem 58 százalék volt azoknak az aránya is, akiknek nincs és nem is terveznek előfizetni a hazai piacon jelenlévő streaming szolgáltatásokra.

Akik az első hullámban előfizettek streaming szolgáltatásra, azoknak 61 százaléka a Netflixet választotta, az HBO GO-t 24 százalékuk. Akik pedig tervezték, hogy előfizetnek, azoknak 53 százaléka a Netflixet, 21 százaléka az HBO GO-t, 7-7 százalék a Disney+, valamint YouTube Premium szolgáltatást tervezte előfizetni, és 4 százalék pedig az Apple TV+-t.

Ezek alapján a Netflix áll nyerésre.

Viszont amikor tavaly a karácsonyt megelőző időszakban rákérdeztünk az olvasóinknál, milyen előfizetésük van, mégis a válaszadók 37 százalékban HBO GO-t, és 29 százalékban jelöltek Netflixet. Ráadásul a streaming előfizetés nem olyasmi, mint a mobildíjcsomag, hogy az előfizetés folyamatos: vannak, akik csak időszakosan fizetnek elő 1-2 hónapra, mikor megy a kedvenc sorozatuk, vagy a gyerekek miatt őszi-téli-tavaszi szünetre. Sokféle felhasználás létezik, de a streaming valójában inkább hasonlít valamiféle téka-bérlethez, mint egy lineáris tévészolgáltatáshoz.

Így lehet, hogy ha tavaly elárulta volna nekünk az HBO, és a Netflix is a pillanatnyi előfizetőik számát, amikor ment a Trónok harca befejező évada, valószínűleg az HBO GO kerül ki győztesen, míg amikor épp a Stranger Things vagy a Mindhunter ment, lehet, hogy a Netflix állt volna a dobogó csúcsán.

Most azonban hasonló időszak következik a streaming szolgáltatások szempontjából, mint márciusban: ismét korlátozásokat vezetett be a kormány, részlegesen digitális tanrendet rendeltek el az iskolákban. Feltételezhető, hogy sokan újból home office-ból lesznek kénytelenek dolgozni. Ami viszont a legfontosabb, még bizonytalan tényező:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

nem tudni, hogy együtt tölthetik-e a családok a karácsonyt.

Hogyha nem utazunk annyit karácsonykor a családhoz, mert 10 főnél nagyobb társaság nem csoportosulhat, ha nem mozdulunk ki annyit otthonról, akkor feltehetően több időt töltünk majd a tévé előtt. A karácsony és a két ünnep közti időszak egyébként is arany betűkkel van beírva a streaming-naptárba: ilyenkor rengeteg az időszakos előfizető. Idén pedig pláne rengetegen lehetnek majd.

Közeleg a tél

Nem elég, hogy amennyiben a korlátozó intézkedéseket meg kell hosszabbítani, és nem lesz nagyobb családi ünneplés, utazgatás, akkor többen fognak a kanapén karácsonyozni a tévé előtt, de az ajándékozást is megnehezíti idén a járvány. Valószínűleg sokkal többen választanak majd olyan ajándékot, amit meg tudnak venni, rendelni online, illetve, amit akkor is könnyen át tudnak adni, ha nem tudnak szeretteikkel személyesen találkozni. A Netflix ebben már előre gondolkodott, és forgalomba hozott egy ajándékkártyát, ami az idei karácsony slágere is lehet:

Idén Valentin-napra is ajánlottuk last minute ajándékként a streaming előfizetést: az olvasóink körében végzett szavazás azt mutatta meg, hogy 23 százalék örülne egy ilyen ajándéknak, 20 százalék kifejezetten a Netflixet, 5 százalék pedig kizárólag az HBO GO-t preferálná. A válaszadók jelentős része csak azért nem vágyik ilyen ajándékra, mert már van előfizetése (45%).

Mindebből úgy gondoljuk, hogy biztosan sokan örülnének idén karácsonykor is streaming előfizetésnek ajándékba. Viszont biztosan csak akkor tudhatjuk, ha megosztjátok velünk ezzel kapcsolatban a véleményeteket:

Azt még nem lehet tudni, mivel készülnek idén a streaming szolgáltatók karácsonykor, de már most is vannak fent olyan korábbi tartalmak, amelyekkel hangolódhatunk az ünnepekre. Tavaly nagy húzás volt az HBO GO-tól, hogy felpakolta a Harry Potter-szériát, mert aki nem az RTL-n nézte, az - akár nem is egyszer - a streamen "kapcsolt oda". Egy-egy ilyen hadicsel döntő lehet abban, hogy melyik szolgáltatás kerül ki az idei év végén győztesként a magyar előfizetőkért folytatott harcban.

Nem véletlen megy a harc minden évben azért, melyik csatorna adja a Reszkesstek, betörők!-et, a Bud Spencer-filmeket, vagy az Igazából szerelmet.

Az HBO szakértői szerint a járvány miatt - így hogy a moziban és tévében, streamingen sincs annyi új film (sorozatok azért még akadnak) - fel fognak értékelődni az úgynevezett library tartalmak. Azok az állandó, régebbi filmek és sorozatok, amelyek mindig elérhetők, akárcsak egy tékában, vagy mintha a saját DVD - vagy akár VHS! - gyűjteményünket böngészné a felhasználó.

A tartalomgyártás elég azonban súlyos akadályokat gördített a járvány, így kíváncsian várjuk, mit húz elő a Netflix és az HBO GO a kalapból karácsonyra. Az biztos, hogy arra fognak törekedni, hogy - ahogy az első hullám alatt - segítsenek elviselni a bezártságot, és hogy az elérhető legjobb filmeket, sorozatokat hozzák el a felhasználóknak.

Kell a tartalom, lesz is tartalmunk, de lehet, hogy nem feltétlenül a premier filmek vagy sorozatok fognak dominálni, hanem a régebbi vagy akár a lokális tartalmak. Magyar filmeket is elérhetővé teszünk minél nagyobb mennyiségben

- árulta el Pinczés-Pressing Ádám, az HBO Magyarország PR vezetője, amikor lapunk arról kérdezte, mi a terv arra az esetre, ha az új filmek elfogynak. Akkor még ugyanúgy nem lehetett tudni, hogy mikor fog normalizálódni az élet, és mikor folytatódhatnak a forgatások a megszokott módon. Mindenesetre szerencsére a készlet régebbi filmekből és sorozatokból valósággal kifogyhatatlan, így a nézőknek nem kell amiatt aggódniuk, hogy elfogy a néznivaló.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem