13 °C Budapest

Újabb sokszázezres költség, amivel a lakásvásárlóknak számolni kell!

2019. március 21. 11:07

Kis túlzással a fél ország költözik: elképesztő összegekért, rekordidő alatt kelnek el a lakások Budapesten és a nagyobb vidéki városokban. Ez az intenzív mozgolódás pedig húz magával több, ehhez kapcsolódó iparágat is: ma már nem csak a költöztetés bombaüzlet, de az átmenetileg feleslegessé vált holmik raktári tárolása is.

Történelmi csúcsokat dönget a lakáseladás: tranzakciószámban az elmúlt évek legmagasabb februári adatait becsülték az ingatlanpiacon. Rengetegen költöznek ezekben a hónapokban, ami húzza maga után az ehhez kapcsolódó iparágakat is:  nem csak az ingatlanközvetítők és a költöztetők, de a raktárhelyiségeket bérbe adók is jól járnak.

Gyakran előfordul, hogy nem sikerül egyik lakásból a másikba költözni, esetleg a felújítás miatt kell átmenetileg megoldani a raktározást, ilyenkor nincs más választása az embernek, mint hogy keres magának egy átmeneti otthont, az évek alatt felhalmozódott holmiait pedig ideiglenesen tárolja valahol. Erre valók a már itthon is elérhető kisebb raktárhelyiségek mellett, az önkiszolgáló konténerek átmeneti vagy tartós használatra.

Amennyiben csak egészen kevés hely kell, és kis raktárt bérelnénk, 1-2 négyzetmétereseket már ki lehet venni 2-5 ezer forintért havonta, ehhez adott esetben 1-2 havi kaució is társul, de ha már 5 négyzetméter nagyságú teret szeretnénk a feleslegessé vált dolgainknak, akkor azért már 20-25 ezer forintot is elkérhetnek - legalábbis ilyen árakat találtunk az ingatlan.com oldalán. Persze a raktárbérlésnél is érvényesülnek a nagyváros törvényei: Budán adott esetben kétszer annyit kérnek el egy négyzetméterért, mint mondjuk Kőbányán.

Önkiszolgáló konténer

Külső kerületek ipartelepei, vagy társasházak alagsorai mellett ma már elérhetőek önkiszolgáló konténerek is különböző méretekben, a bérleti díjat azonban általában nem tüntetik fel ezek a cégek a honlapjaikon, ajánlatot kell kérni tőlük. A Pénzcentrum ezt megtette, több helyre is kiküldtük a kérdéseinket, három helyről kaptunk választ:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Egy Budapesthez közeli "alvóvárosban" egy konténertelepen az 5 négyzetméteres (2 méter magas) tároló bérleti díja bruttó 15 900 forint havonta, cserébe biztonságos, riasztóval ellátott telepen vigyáznak értékeinkre. 5 négyzetméter nem túl nagy, ebbe csak pár doboz fér el, egy kis lakásnyi holmihoz már inkább 7 négyzetméternyi tárolót ajánlanak, ennek költsége 17 900 vagy 19 900 forint attól függően, hogy alsó vagy felső szintet szeretnénk. Nyilván a felső olcsóbb. Egy közepes vagy nagy háznyi cuccnak már 14 négyzetméteres tároló kell, ennek költsége havonta akár közel 50 ezer forint is lehet. Ehhez még jön a belépőkártya és a lakat letéti díja, összesen 12 ezer forint, ám ez a végén, ahogy az esetleges kaució is, visszajár.
  • Máshol sem találunk olcsóbb árakat, sőt! Budapesten egy ferencvárosi telepen 6 négyzetméterért 39 ezret, 8 négyzetméterért 50 ezret, 9 négyzetméterért 55 ezer forintot kell fizetni egy hónapra. Nagy előnye, hogy a nap 24 órájában bármikor hozzáférhetünk a cuccainkhoz, és minden raktár saját riasztóval van felszerelve.
  • Zuglóban találkozhatunk ennél visszafogottabb árazással is, 5, 6 vagy 7 négyzetméteres helyiséget 25 és 30 ezer forint között vehetünk ki egy hónapra.

Jól látható , hogy számos lehetőség közül választhatunk, különböző árfekvésben, ha hirtelen kell költöznünk, vagy egyszerűen már nem férünk el az otthonunkban. Mielőtt döntenénk, érdemes alaposan körülnézni a piacon, több ajánlatot is bekérni, hogy a számunkra legelőnyösebb opciót tudjuk kiválasztani.

Ha tehát egy közepes méretű otthonunk  van, és 5-6 hónapra szeretnénk tárolni a cuccainkat, akár 300 ezer forintos költséggel is számolhatunk, lokációtól függően.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem