8 °C Budapest

Újabb bírság a Telekomnak: megtévesztették a fogyasztókat

2020. február 19. 15:30

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat 0 Ft-os vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival.

A GVH döntése alapján a Magyar Telekom megtévesztően sugallta lakossági ügyfeleinek szóló reklámkampányaiban 2016 augusztusától 2017 áprilisáig, hogy a számukra kínált mobiltelefon-készülékekért kizárólag a feltüntetett árat kell fizetni. A reklámokból ugyanis nem derült ki, hogy a telefonkészülékekhez kapcsolt, 2 éves hűségidővel értékesített tarifacsomagok havidíja a telefonok árának egy részét is tartalmazza. A hirdetések alapján a fogyasztók nem ismerhették az előfizetésbe beépített árrész nagyságát, így végső soron azt sem, hogy milyen áron jutnak a készülékekhez.

A Versenyhivatal vizsgálatában feltártak alapján az előfizetőknek a két éves hűségidő alatt NEXT S csomag esetén összesen 36.000 Ft-tal, NEXT M csomag esetén összesen 96.000 Ft-tal többet kellett fizetniük, mintha ugyanazon előfizetésre készülékvásárlás nélkül szerződtek volna. A Versenyhivatal álláspontja szerint így megtévesztő volt a reklámkampányokban feltüntetett, kedvezményesnek mondott, esetenként 0 Ft-os ár.
2019 végén a Gazdasági Versenyhivatal több jelentős bírságot is kiszabott telekommunikációs vállalkozásokra hasonló magatartások miatt.

  • A Telenornak 1,8 milliárd forintot kell fizetnie, amiért több mint egy évig nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy 0 Ft-osnak vagy kedvezményes árúnak hirdetett készülékei díjának egy részét beépítette az előfizetői díjba.
  • A Vodafone piacelsőségét állította megalapozatlanul "Európa legnagyobb 4G partnerhálózata" és "Európa legnagyobb 4G hálózata" szlogenjeivel, ezért 1,2 milliárd Ft bírságot szabott ki rá a Hivatal.
  • Ugyancsak a Magyar Telekomot marasztalta el a GVH a "Most generáció" kampányban ígért "maximális sebességű hálózat" állítás miatt. A cég e magatartásért 350 milliós bírságot kapott, amelyet 100 millió forintig van lehetősége csökkenteni a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.

A magas versenyfelügyeleti bírságokat az indokolta, hogy az érintett cégek visszaeső jogsértőknek bizonyultak. A jövőbeli jogsértések visszaszorítását a Hivatal azzal is elő kívánja mozdítani, hogy több ügyben is előírta ún. megfelelési (compliance) program kidolgozását vagy fejlesztését. Az ilyen programok megvalósítása kötelezi a cégeket, hogy még a reklámkampányok üzeneteinek kidolgozásakor ellenőrizzék azok megfelelését a fogyasztóvédelmi előírásoknak.

(Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László)

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Frissítés: a Magyar Telekom állásfoglalása:

A Telekom folyamatosan törekszik arra, hogy kedvező konstrukcióban kínáljon okostelefont ügyfeleinek. A GVH által kifogásolt kampány kapcsán a Telekom a jogsértést nem ismeri el, a döntés ellen várhatóan jogorvoslattal él, erről a döntés részletes tanulmányozását követően dönt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem