2019. március 23. szombat Emőke

Történelmi csúcs az ingatlanpiacon: ez a főváros legkeresettebb része


Történelmi csúcson a kereslet, valamint tranzakciószámban az elmúlt évek legmagasabb februári adatait becsülte a Duna House az ingatlanpiacon. Az élénk piac az ingatlanárakra is kihatott, Budán már az adásvételek közel 50 százaléka 750 ezer forint feletti négyzetméteráron zajlott- olvasható a Duna House Barométer legújabb elemzésében.

Az ilyenkor szokásosnál jóval magasabb volt a Keresletindex februárban. A közel 100 pontos érték sokéves átlagban is kifejezetten magasnak számít, tavaly például egyetlenegy hónapban sem volt ilyen fokozott az érdeklődés, ami most a szokásos év eleji felfutás mellett a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető. Az érdeklődés mellett azonban a már megvalósult tranzakciók is erős februáról tanúskodnak, a Duna House számai alapján 2500-zal több ingatlant értékesítettek, mint az év első hónapjában.

A tranzakciós adatok alapján a budai kerületekben 558 ezer forintos négyzetméterárral találkozhattak a vevők a panellakások esetében, míg a használt téglalakásokért már 735 ezer forintot kellett fizetni átlagosan a Duna jobb partján. Ezekkel a négyzetméterárakkal számolva az adásvételek 70%-a 40 millió forint feletti ingatlanokat jelentett, amelyek mérete legnagyobb részben 40-80 nm között helyezkedett el.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

Buda az árak mellett a népszerűségi listán is előtérbe került. A kerületek rangsorában hosszú hónapok óta második helyen szereplő Zugló hátrébb szorult, és helyét a II. kerület vette át. A lista élén nem történt változás, Angyalföld továbbra is a legkedveltebb a fővárosi kerület. Az ingatlanok értékesítéséhez továbbra is 2-4 hónap szükséges, amely a tavaly februári értékhez képest a legtöbb országrészben egyértelmű csökkenést jelent. A belvárosi tégla ingatlanok eladási folyamata azonban kis mértékben nőtt, itt a rendkívül magas árak jobban elgondolkoztatják a vevőket, mint korábban.

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg, emellett 250 ezer forint feletti jövedelemmel és jövedelemátutalással számoltunk. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 12 178 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17 %), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 13 155 forintos törlesztőt (THM 13,57%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cofidis az OTP, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

03.21-03.27
Országos

Spar

03.21-03.27
Országos

Aldi

03.21-03.27
Országos

Lidl

03.21-03.27
Országos

Auchan

03.21-03.27
Országos

Tesco

03.21-03.27
Országos

Interspar

Tavasz
03.13-04.20
Országos

Aldi

Húsvét
03.10-04.14
Országos