17 °C Budapest

Tízmilliókat érő házba költözhet Tóth Gabi: évekig koncertezhet, hogy kifizesse

2017. augusztus 12. 17:25

A húszas éveiben járó fiatalok többsége tervezi, hogy belátható időn belül saját lakást vesz, Tóth Gabi egy interjúban elárulta, megelégelte, hogy albérletben él, jövőre szeretne lakást venni, öt év múlva pedig még nagyobb tervét valósítaná meg.

Az X-Faktor egykori mentora már többször mesélt pénzügyeiről és terveiről. Korábbi sajtóértesülésekből kiderült, hogy egy félórás budapesti haknit 370 ezer forint + áfáért vállal, a nagyobb koncertekért és a vidéki fellépésekért pedig ennek a többszörösét is elkéri. Legutóbb terveiről beszélt, amelyben az ingatlanvásárlás is nagy szerepet kapott.

Szeretnék majd egyszer családot. Jövőre az albérlet után szeretnék már saját lakást, öt év múlva pedig egy kertes házat, ahol gazdálkodhatok, mindenfélét ültethetek"

- mondta Tóth Gabi a Story magazinnak.

Sokak álma egy saját lakás, ezt azonban csak kevés fiatal tudja önerőből megvalósítani. Egy friss hazai kutatás szerint a 20-as éveikben járók 86 százaléka tervezi első lakásának a megvásárlását. Miközben sokan rendelkeznek lakáscélú tervekkel, kevesebben vannak, akiknek a megvalósításról is van elképzelésük. A lakás-előtakarékossági szerződés biztos és jó alapot nyújt a tervezéshez: az ilyen megtakarítással rendelkezők körében kiemelkedően magas (73%) azok aránya, akiknek határozott elképzeléseik vannak lakáscéljaik megvalósítását illetően. A szüleikkel élő fiatalok között is sokan vannak, akik már tudják, hogyan teremtik meg első önálló otthonukat, míg a kutatási adatok alapján az albérletben élő egyedülállók állnak legtávolabb a megvalósítástól.

Kedvezőek a változások

Jelentős változás, hogy a lakás-takarékpénztárak az eddigi 75 százalék helyett mostantól már szabad eszközeik 90 százalékát helyezhetik ki áthidaló kölcsönként. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eddiginél nagyobb összegből hitelezhetnek a lakástakarékok. A lakás takarékpénztári szerződéseknél nemcsak a 4-10 év megtakarítási időszak után lehet lakáscélú kölcsönt igényelni, hanem a megtakarítási időszak alatt is, ezt hívják áthidaló kölcsönnek, amelyekből a most megjelent módosítás eredményeként több kerülhet a lakástakarékkal rendelkező ügyfelekhez.

A változtatások élénkíthetik a lakáshitel-piacot, ezen belül a lakás takarékpénztárak hitelezési tevékenységét pörgethetik fel. A lakás-takarékpénztári megtakarítás lényege, hogy havonta félretehetünk pénzt későbbi lakásvásárlási- vagy lakásfelújítási-céljaink megvalósítására. Az állam ehhez az összeghez hozzátesz 30 százalékot, évente legfeljebb 72 ezer forint erejéig. Megtakarításunk ráadásul a futamidő alatt kamatozik is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Pénzcentrum kalkulátorávalkönnyen összehasonlíthatjuk a különböző lakástakarékok ajánlatait. Abban az esetben például, ha havonta 20 ezer forintot tennénk félre, akkor 3 év 10 hónap alatt 1 198 204 forint lesz a megtakarításunk az OTP Lakástakarék Start4U csomaggal. Ebben az esetben a számlanyitás díjmentes. Ezzel szemben a Fundamenta Lakáskassza 3. 9-es számla 921. számú módozatával 4 év 1 hónap alatt 1 300 87 forintot gyűjthetünk össze. Itt a számlanyitási díj 32 200 forint. Az Aegon Otthon 4 csomagja pedig 3 év 10 hónap megtakarítási idővel 1 192 392 forintot ajánl. Náluk a számlanyitási díj 26 000 forint. További kalkulációértKATTINTS IDE.

Címlapkép: MTI

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm