2019. október 20. vasárnap Vendel

Tízezreket kaphatnak havonta a magyar családok: mutatjuk, kinek jár az ingyenpénz

  • MTI
  • 2019. augusztus 9. péntek 19:30

Tízezer embernek segíthet visszatérni a munkaerőpiacra a havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatás - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1-en.

Marczinkó Zoltán azt mondta, a támogatást azok a családok kaphatják meg, amelyek húszhetesnél idősebb gyermeküket helyhiány miatt nem tudják államilag finanszírozott bölcsödében elhelyezni, ezért a munkavégzés idejére magán, munkahelyi vagy minibölcsődei szolgáltatást kell igénybe venniük.

A jogosultság feltétele az is, hogy az igénylő rendelkezzen bankszámlával, valamint felhasználója legyen az ügyfélkapunak, az igénylést ugyanis azon keresztül kell elektronikusan elküldeni - tette hozzá.

Ismertette, a támogatás összege maximum 40 ezer forintig a bölcsődei szolgáltatás teljes ára, azon felül a különbözetet a szülőnek kell állnia. A támogatás átmeneti segítséget nyújt, csak addig érhető el, amíg kialakítják a családvédelmi akcióterv részeként bejelentett új bölcsődei helyeket - mondta a helyettes államtitkár.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,77 százalékos THM-el, és havi 58 610 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 53 724 forintos törlesztőt ígér a 2,68 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,74 százalékos THM is alacsony, 53 952 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H, a CIB Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.17-10.23
Országos

Lidl

10.17-10.23
Országos

Interspar

10.17-10.23
Országos

Spar

10.17-10.23
Országos

Auchan

10.17-10.22
Országos

Tesco

10.17-10.22
Országos

Kika

10.16-10.29
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos