Tízezreket adnak idén télen családoknak a vidéki önkormányzatok: így kell igényelni

2020. december 6. 20:01

A vidéki, főleg kistelepülések gazdaságilag hátrányos helyzetben vannak, a családi házak átlagosan nagyobbak, mint a társasházak lakásai, így az energiaszegénység itt kiemelten jelentkezik. A legsérülékenyebb csoportok az egyedülálló idősek, a munkanélküli emberek, a nagycsaládosok és az egyszülős családok, és sajnos sokan vannak, akiket télen a kihűlés, halálra fagyás veszélye fenyeget. Most a HelloVidék utánajárt, milyen önkormányzati támogatások igényelhetők a fűtést illetően.

A Magyar Szociális Fórum december 4-i jelentése szerint huszonkilencen szenvedtek fagyhalált november végéig Magyarországon, az őszi hideg beállta óta. Az áldozatok többsége fűtetlen otthonában hűlt ki, illetve kórházba szállítása közben, vagy beszállítása után halt meg, mert már nem tudtak rajta segíteni. Kisebbik részüket a szabad ég alatt érte utol a végzete. Október vége óta, tehát egy hónap alatt 18-cal gyarapodott az áldozatok száma, 11-ről 29-re - tudatták. Áprilisi kimutatásuk szerint 2019-2020 telén összesen 175-en fagytak meg itthon.

A lakásszegénységben élőket célzó állami segítség, a lakásfenntartási támogatás finanszírozása teljesen megváltozott 2015-től. Míg korábban a rászorulóknak az önkormányzatok állami normatíva alapján utalták ki ezt az ellátást, manapság már az önkormányzatok dönthetik el, biztosítanak-e bármilyen, lakásfenntartásra szánt juttatást a települési támogatások körén belül vagy sem - tehát a helyi önkormányzatok autonómiája miatt a lakhatási kérdéseket az egyes önkormányzatok különbözőképp szabályozzák helyi rendeletekben.

A HelloVidék ebben a cikkben összeszedte, hogy milyen támogatásokat lehet igényelni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem