Térképen az illegális magyarországi szeméthegyek: 4300 köbmétert raktak le a tahók

2020. szeptember 7. 11:33

Térképet készített az utak mentén lerakott illegális hulladékról a Magyar Közút, de szerintük szélmalomharc zajlik a szemetelőkkel. Az elmúlt öt esztendőben évi több mint 11 ezer tonna illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek össze.

Nem véletlen, hogy a Tisztítsuk meg az országot! programnak aktív részvevője lesz a Magyar Közút. Két pilot-projekten ugyanis már túl vannak: Ráckeresztúrnál, illetve Gyálnál végeztek egy-egy nagyobb volumenű illegális hulladéklerakó felszámolásával, tapasztalataikat pedig tovább kívánják adni a program megvalósításáért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériumnak - mondta Pécsi Norbert az InfoRádióban. A cég szóvivője ismertette, hogy újabb országos felmérést is készített a Magyar Közút: ebből kiderült,

jelenleg a 32 ezer kilométeres közúthálózat mellett több mint 4300 köbméternyi ilyen típusú hulladék hever.

A társaság 94 mérnöksége révén folyamatosan végzi a hulladékgyűjtést, egy-egy mérnökség átlagosan egy hónapon át mást sem csinál, mint szemetet gyűjt. Tavasszal több mint hatezer köbméternyi szemétről volt még tudomásuk, vagyis jó úton haladnak a szeméthegyek felszámolásával, de hatalmas erőfeszítésbe telik a csökkenő tendencia elérése.

Boros Anita, a projekt lebonyolításáért felelős ITM építésügyért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára úgy fogalmazott,

az illegális hulladéklerakások időről időre újratermelődnek, ezért ez egy állandóan aktuális probléma Magyarországon. A tapasztalatok szerint ahol egyszer illegális hulladékot helyeznek el, ott újból megjelenik a hulladék, sok esetben nagyobb mennyiségben, mint az első alkalommal. Ezért az egyik legnagyobb kihívás egy olyan rendszer létrehozása, amellyel az újabb illegális lerakás megelőzhető lesz.

Az út menti és pihenőhelyeken kihelyezett szemét összegyűjtése és elszállítsa évente átlagosan több mint egymilliárd forintba kerül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm