12 °C Budapest

Terjed a járvány: így segítik az önkormányzatok a védekezést

MTI
2020. március 26. 20:30

Padlóra ragasztható matricákkal segítik Budapesten, hogy az élelmiszerboltokban a vásárlók megfelelő távolságot tartsanak egymástól a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Zalaegerszegen hét pontból álló helyi gazdaságvédelmi intézkedési csomagot jelentettek be, Debrecenben szintén a veszélyhelyzet gazdasági hatásait igyekeznek feltérképezni.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön a közösségi oldalán közölte: a vásárlókat és a boltosokat is segíteni szeretné a főváros azzal, hogy olyan matricákat gyártat, amelyek felhívják a figyelmet a távolságtartásra vásárlás közben és segítenek abban, hogy ne legyen zsúfoltság a boltokban. A tapasztalatok szerint ugyanis sok üzletben a vásárlók a megfelelő távolságot találomra állapítják meg. Ezért padlóra ragasztható, a megfelelő távolságot jelző matricákat készítettek, ezek és a kiszállításuk is ingyenes, de internetről is letölthetők.

Zalaegerszegen hét pontból álló helyi gazdaságvédelmi intézkedési csomagot jelentett be csütörtökön Balaicz Zoltán polgármester, a kormánypárti és ellenzéki önkormányzati képviselők támogatásával. Az intézkedések között szerepel, hogy a válsághelyzet idejére 50 százalékkal csökkentik az önkormányzati tulajdonban lévő helyiségek bérleti díját azon vállalkozások esetében, amelyeket érint a nyitvatartási idő korlátozása. Fizetési halasztást, illetve részletfizetési lehetőséget kapnak a helyi adókra vonatkozóan az ezt igénylő vállalkozások. A fizetési könnyítések igénylése esetén nem kell pótlékot sem fizetni, a magánszemélyek és a vállalkozások 12 hónapos pótlékmentes részletfizetési lehetőséget is kaphatnak adóügyek esetén, továbbá felfüggesztik az adóügyek miatt elrendelt végrehajtási eljárásokat a veszélyhelyzet idejére.

Szentesen a lejáró települési támogatásokat - rendszeres gyermekvédelmi és lakhatási támogatás - automatikusan meghosszabbítják a veszélyhelyzet végéig. A kis- és közepes vállalkozások részletfizetést vagy fizetéshalasztást kérhetnek a helyi iparűzési adó befizetésére, a nem lakáscélú önkormányzati ingatlant bérlő cégek pedig lehetőséget kapnak arra, hogy a második negyedévi bérleti díjat az év második felében fizessék meg - jelentette be Szabó Zoltán Ferenc polgármester, jelezve, az első becslések szerint a járvány havonta 50 millió forint bevételkiesést okoz az önkormányzatnak.

Debrecenben a veszélyhelyzet gazdasági hatásait igyekszik feltérképezni az EDC város- és gazdaságfejlesztési központ - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. A kutatás célja egy átfogó, statisztikailag reprezentatív kép kialakítása iparági és cégméret szerinti bontásban. A felmérést a debreceni székhelyű Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. végzi, a kérdőív kitöltése önkéntes és anonim.

Zalakaroson megállapodás született a Zalakarosi Fürdő Zrt. és a szakszervezet között a munkahelyek megtartása érdekében - közölte Novák Ferenc polgármester csütörtökön a város közösségi oldalán. A javaslat szerint április 30-ig a munkavállalót a munkaszerződése szerinti alapbér 66 százaléka illeti meg díjazásként, ha a kormány által elrendelt veszélyhelyzet miatt a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget.

Orosházán kijavították a februári nagy szélben jelentősen károsodott vásárcsarnok tetőszerkezetét, ám a járvány miatt korlátozó intézkedéseket vezettek be az újranyitott épületben - közölte a Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója csütörtökön. Benkő Ferenc elmondta, a károkat felszámolták, a kivitelező végzett a külső tető és a belső átázott gipszkartonborítás cseréjével. A kártérítési eljárás halad, a biztosítóval rendezik a költségeket. Egykapus beléptetés mellett szabad téren egyszerre maximum 500-an tartózkodhatnak, a csarnokban pedig legfeljebb százan lehetnek. A piacon - visszavonásig - csak élelmiszert lehet árusítani.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Siófok polgármestere, Lengyel Róbert úgy döntött: az idén elmaradó Nemzeti Regatta vitorlásfesztiválra szánt 15 millió forint helyi költségvetési forrást a helyzet kezelésére csoportosítja át.

Csütörtöktől szünetel a makói kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátó osztályának működése. A betegeket és a szülő nőket a hódmezővásárhelyi kórházba szállítják át, a járóbeteg-ellátás azonban Makón, a rendelőintézetben folytatódik.

Nagyatádon katonai sátrat állítottak fel a kórház épülete elé, hogy ott végezzék el a koronavírus-fertőzés gyanújával érkezők szűrését, elkülönítve őket az intézmény többi betegétől.

Pécsen Péterffy Attila polgármester a tévétorony díszkivilágítását rendelte el az egészségügyi dolgozók munkájának elismeréseként a koronavírus-járvány végéig. A mecseki Misina-hegy csúcsán álló torony minden este nyolc órától negyedórán át nemzeti színekben látható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem