21 °C Budapest

Teljesen élhetetlenek ezek a kerületek: egyre szigorítanak az önkormányzatok is

2019. január 17. 19:31

Szinte pontosan egy éve vezetett be kötelező parkolóhely megváltási díjat a fővárosi VI. kerület a rövidtávú lakáskiadásra, hogy megfékezze az Airbnb korlátlan terjedését és a vele járó turista áradatot. Már akkor várható volt, hogy a környékbeli kerületek is így járnak el. Idén januárban a VII. kerület, Erzsébetváros is hasonló szabályokat vezetett be. Szomszédja példája azonban azt mutatja, hogy a befektetőket nem tántorítják el a változtatások, a kerület népszerűsége továbbra is töretlen maradt.

A külföldi turisták számára évről évre vonzóbb Budapest, 2018 első három negyedévében a KSH adatai szerint az előző évhez képest 175 ezerrel, közel 6,9 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken - írja közleményében az OTP Ingatlanpont. Hasonló tendencia figyelhető meg a rövidtávú lakáskiadások esetében is. Jancsik András és munkatársai a Közgazdasági Szemlében, múlt év márciusában közölt, Airbnb-piacot elemző tanulmányukban arra jutottak, hogy 2017-ben az Airbnb-n elérhető budapesti férőhelyek száma dinamikus emelkedéssel kis híján utolérte a fővárosi szállodáikét.

A megnövekedett turistaforgalom és a velejáró zaj- és forgalomterhelés is olyan rendelet elfogadására késztette tavaly a VI. kerületet, amely szerint minden rövidtávon kiadott plusz szoba után egyszeri 1,5 millió forintos parkolóhely megváltási díjat köteles a tulajdonos fizetni. Az új kötelezettség azonban nem tántorította el a befektetőket: az OTP Lakóingatlan Értéktérképe szerint a tavalyi első három negyedévben 15 százalékos emelkedéssel, 600 ezer forint fölé kúszott az átlagos négyzetméterár Terézvárosban.

A VII. kerület, Erzsébetváros, felbátorodva szomszédja példáján, január elején hasonló intézkedést vezetett be. Ez alapján egy ingatlan minden megkezdett 50 négyzetmétere után egy parkolóhelyet kell biztosítani, egy parkolóhely megváltása pedig 2 millió forint plusz áfa költséggel jár. 2018 első három negyedévében, egy év alatt 20 százalékos növekedéssel az átlagos kerületi négyzetméterár meghaladta az 555 ezer forintot. Egy rövidtávú lakáskiadásra szánt, befektetési céllal vásárolt 40 négyzetméteres lakás vételárát így akár 10 százalékkal is megnövelheti a parkolóhely megváltás díja.

A korábbi tapasztalatok alapján az új rendelet nem fogja jelentősen visszavetni a befektetési kedvet". "A szomszédos Terézváros adataiból is látszik, hogy az árnövekedés nem állt meg, továbbra is vonzó a kerület a vásárlók számára. Az új szabályozás hatására ugyanakkor az Airbnb helyett megerősödhet a hosszabb távú, hagyományos lakáskiadás. Mivel folyamatosan változnak az egyes kerületi építési szabályzatok, önkormányzati rendeletek, ezért, aki ingatlanbefektetésben gondolkodik, mindenképpen keressen fel helyben jártas ingatlanszakértőt. Így el lehet kerülni az akár több millió forintba is kerülő, kellemetlen meglepetéseket

- mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Erzsébetváros és Terézváros mellett a VIII. kerület vezetése is lépett már a rövid távú lakáskiadás szabályozásának irányába. Itt az év elejétől az Airbnb-n kiadott lakások alapterülete után négyzetméterenként évi 1820 forintos befizetésre kötelezi a tulajdonost. Már csak az a kérdés, melyik kerület lesz a következő a sorban.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem