Teljes a káosz: most akkor kinek van pénze Magyarországon lakásra, házra?

2019. április 2. 18:32

Bár a lakásárak és nettó fizetésekben jelentős különbségek vannak az országon belül, az elmúlt évek változásait részletesen megnézve még érdekesebb eltérések láthatók. A nettó átlagfizetések Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőttek legnagyobb mértékben, 49 százalékkal, ezzel szemben itt volt a legalacsonyabb lakásdrágulás 2014-hez képest. Budapesten pedig a lakásárak 123 százalékos emelkedését mindössze 37 százalékos fizetésemelkedés kísérte.

Óriási eltérések vannak évek óta az országon belül mind a lakásárakban, mind a nettó fizetésekben, de a 2014-ben elindult lakásdrágulás és béremelkedés üteme nem ugyanolyan mértékű az egyes megyékben - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Mutatjuk, hol volt a legnagyobb a különbség, valamint melyek a legkiegyensúlyozottabb megyék. 

Teljesen ellentétes változások és okai

A havi nettó átlagfizetések Budapesten a legmagasabbak, a múlt évben átlagosan meghaladták a 275 ezer forintot, ez 38 százalékos növekedésnek felel meg a 2014-es szinthez képest. Ugyanakkor nem a fővárosban emelkedtek a legnagyobb mértékben a fizetések, sőt, Budapest az utolsó helyen áll a saját eredményével. A legjelentősebb béremelkedést Jász-Nagykun-Szolnok megye érte el, ahol 49 százalékos növekedés után 2018-ban már 179 ezer forint volt az átlagos nettó bér. 

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője rámutatott, hogy nem feltétlenül ott nőttek legnagyobb mértékben a lakásárak, ahol a legnagyobb mértékben emelkedtek a fizetések.

Budapesten a kínálati piacon a lakások és házak átlagos négyzetméterára 123 százalékkal 657 ezer forintra emelkedett 2014 és 2018 között, ez messze a legjelentősebb drágulás volt az országon belül. Míg a legnagyobb béremelkedést produkáló Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmérsékeltebb a lakásár-emelkedés, az átlagos négyzetméterár mindössze 8 százalékkal 118 ezer forintra nőtt.

A szakember elmondta, hogy a fizetések és a lakásárak változása közti különbségek vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagyni a kiinduló állapotot. Ahol ugyanis az átlagosnál magasabbak a bérek, oda szívesen költöznek a munkavállalók, akik ezáltal növelik a munkaerőpiaci kínálatot, ez viszont fékezheti a további béremelkedést. Az adott megyében vagy városban megjelenő új munkavállalók azonban növelik az eladó és kiadó ingatlanok iránti keresletet, amelyek kínálata viszonylag fix, ez pedig hosszútávon felértékelődést és áremelkedést okozhat az adott régió lakáspiacán. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kiegyensúlyozott megyék

Az elemzés szerint ebből a szempontból Zala megye az egyik legkiegyensúlyozottabb országrész. Az ottani nettó fizetések 2014 óta 41 százalékkal nőttek, a kínálati piacon a négyzetméterárak ezzel párhuzamosan 44 százalékkal emelkedtek, azaz gyakorlatilag azonos mértékű volt a többlet. Bács-Kiskun megyében is viszonylag egyenletes volt a változás, a nettó fizetések 46 százalékos emelkedését a lakóingatlanok 52 százalékos drágulása kísérte.  Borsodban pedig 44 százalékkal nőttek a nettó átlagbérek, miközben a lakáspiacon közel azonos, 39 százalékos áremelkedés következett be. 

Ha Budapesthez viszonyítjuk az árakat és a béreket

Az ingatlan.com elemzése az országos különbségeket bemutatja úgy is, hogy a fővárosi fizetésekhez és átlagos négyzetméterárakhoz méri a többi megyét. A fővárosi fizetés 56-82 százalékát lehet megkeresni a különböző megyékben, Győr-Moson-Sopron áll a legjobban, Szabolcs a leggyengébben az 56 százalékos mutatójával. A lakásáraknál sokkal nagyobb a szórás: a budapesti négyzetméterár 14-53 százalékáért szerepelnek az ingatlanok a különböző megyékben. A Pest megye 53 százalékkal áll, ez a legjobb helyezés. Nógrád megye pedig a sor végén, ott a budapesti négyzetméterár 14 százalékán van a helyi árszint. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm