14 °C Budapest

Téli, vagy nyári időszámítás: nem sok beleszólásunk lesz, melyik maradjon meg

2021. március 24. 10:15

Ha megszűnik az óraátállítás, a téli időszámítást kellene megtartani a Magyar Alvás Szövetség elnöke szerint. A szakember úgy látja, hogy bármi is lesz a végső döntés, az egyszerű embernek nem sok beleszólásunk lesz.

A Magyar Alvás Szövetség elnöke szerint ha megszűnik az óraállítás, a téli időt kellene megtartani, mert a szervezetünk számára ez a természetes. G. Németh György az InfoRádiónak beszélt arról, hogy az óraátállításhoz az emberi szervezet nehezen alkalmazkodik, sőt, a biológiai ritmust vizsgáló szakemberek egyenesen azon a véleményen vannak, hogy igazából sohasem képes.

Például a tavaszi óraátállítást követő első éjszakán mintegy 40 perccel alszunk kevesebbet, ami idővel is csupán 19 percre csökken, tehát az elveszett idő teljesen nem tűnik el. Ha valamilyen mesterséges mód megbontjuk az évmilliók során kialakult biológiai ritmusunk, alvás esetében a cirkadián ritmusunk - a nappalok és éjszakák, illetve a világos és sötét változásait -, azt igenis megérzi a szervezetünk

- tette hozzá. Nagy a vita arról, hogy vajon a téli vagy a nyári időszámítás a jobb az embernek, attól is függ, ki, hogyan él. Van, aki alapvetően bagolytípus, tehát szeret később lefeküdni, következésképp tovább aludni, és van, akinek a kora reggel nem 7-8 órakor kezdődik. A nyári időszámítás mellett szólhat az is, hogy az emberek vágynak a melegre, a tavaszi, nyári időszakra. G Németh György úgy véli, miután előbb-utóbb a kormányoknak dönteniük kell, hogy a nyári vagy a téli időszámítás mellett teszik le a voksukat, bár nagyon fontos lenne, hogy az emberek véleményét meghallgassák, de a tudomány álláspontját sem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, amely a télit tartja a megfelelőnek.

Az alváskutatási tapasztalatok, a baleseti statisztikák és sok minden más ugyanis arra figyelmeztet, hogy az eredeti időzónák megfelelő visszaállítása lenne az észszerű - egészségügyi szempontból is." G. Németh György azt is megjegyezte,

ha egyszer végleges döntés születik, naivitás lenne azt gondolni, hogy "az egyszerű halandó" ember véleménye sokat fog számítani,

hiszen a kérdéskör komoly gazdasági és társadalmi összehangolást igényel. Így nem fordulhat elő, hogy például szomszédos országban különböző időszámítás legyenek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem