Te is ilyen gázkazánnal fűtesz? Egymilliódba is fájhat a kötelező csere

2017. október 4. 11:06

Már az is sok családnak fejfájást okoz, hogy egy egyszerű beüzemelés miatt is heteket kell várni idén a fűtésszerelőkre, de az igazi hidegzuhany akkor jön, ha a szaki szerint menthetetlen a régi típusú gázkazán. A Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete szerint ötszázezer háztartást érint az új szabályozás; ha pedig elkerülhetetlen a csere, milliós tétel is lehet az elkerülhetetlen procedúra.

Ahogy arról a Pénzcentrum korábban beszámolt, az idei évben is háztartások tömege hagyta az utolsó pillanatra gázüzemű fűtési rendszerének ellenőrzését, emiatt pedig (illetve az általános szakemberhiány miatt) csak hetekre előre lehet időpontot egyeztetni a fűtésszerelőkkel. Sőt, a roham miatt komoly áremelkedésre számíthatnak a családok: kiszállási díjtól függően 10-20 ezer forint között mozog most egy általános ellenőrzés.

A korán jött őszi lehűlés miatt már ez a néhány hetes várakozás is kellemetlen lehet a háztartásoknak (főként, ahol kisgyermek is van a családban), de az igazi hidegzuhany sokaknál csak a szerelő megérkezése után jön. Ha ugyanis már menthetetlen az évtizedekkel ezelőtt beszerelt készülék, hosszadalmas, és méregdrága procedúra veszi kezdetét. Nem elég ugyanis, hogy új készüléket kell venni, a nemrég hatályba lépett gázrendelet előírásai szerint kizárólag kondenzációs kazánok szerelhetők fel.

A MEHI (Magyar Energiahatékonysági Intézet) 2016-os felmérése szerint a lakosság elsősorban az 1980 és 2005 között épített lakásokban cserélt kazánt az elmúlt években, a legtöbben falun (40,3 százalék) a legkevesebben pedig a fővárosban (20,2 százalék) ruháztak be kazáncserére. Az új készülékek zöme, közel 40 százaléka már kondenzációs készülék volt a vizsgált 5 éves időszakban.

A szabályozás viszont komoly gondot jelenthet azoknál a fogyasztóknál, akiknél az égéstermék-elvezetés gyűjtőkéményen vagy úgynevezett ALU egyedi füstgázelvezetésen keresztül történik. Ugyanis a szabály értelmében, ha a ház egyik lakójának régi típusú kazánja elromlik, akkor az összes lakó köteles vállalni a kazáncsere- és kéményátalakítás költségét, mert gyűjtőkéménybe csak azonos típusú készülékek köthetők be. A Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete korábban úgy számolt, hogy

a hazai társasházak 95 százaléka nem rendelkezik megfelelő gyűjtőkéménnyel, számszerűsítve ez azt jelenti, hogy 90 ezer műszakilag problémás kéményt kellene azonnal lecserélni, amely összesen ötszázezer háztartást érint.

Korábbi kalkulációk szerint egy 40 lakásos társasháznál a kéményfelújítás költsége 150-250 ezer forintos tétel, háztartásonként! Viszont, ha valaki önálló kéményen van, akkor a költségek sem oszlanak meg. Egyéni kialakítás esetén az új készülék (alaphangon 250-300 ezer forint), a kémény átalakítása (alapdíj min. 50-60 ezer forint, utána folyóméterenként 10-15 ezer forint), na meg az engedélyeztetés (a kéménybélelés engedélyezésén túl, a tüzelő berendezés működési elvének változása miatt gáztervre is szükség van) akár bő 1 millió forintba is fájhat, és akkor az egyéb felmerülő gikszerekről (a készülék cseréje közben például kiderül, hogy a gázcsöveket is ajánlott cserélni a lakásban) még nem is beszéltünk.

Turbós kazánnal elvileg meg lehet úszni a méregdrága procedúrát, hiszen ezen készülék használata alumínium égéstermék-elvezetési rendszerek és azok gyűjtőkémény rendszereihez való csatlakoztatásához egyaránt engedélyezett. Ugyanakkor a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületének elnöke korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a kazánrendelet bevezetése után olcsó ajánlatok is megjelentek, amelyek azt ígérik, hogy a fűtéskorszerűsítéshez nincs szükség a kémény felújítására, a gázipari szakma egyértelműen ellenzi a vegyes fűtési rendszerek kiépítését a társasházakban. Szakmai álláspontjuk szerint, ha egyazon gyűjtőkéményre régi és új típusú kazánokat is csatlakoztatnak, az rendkívül instabil, emiatt veszélyes állapot alakulhat ki.

Mégis miből?

Fűtés nélkül nekimenni a télnek viszont nem lehet, így a költségeket látva - bár sokan ódzkodnak a hitelektől - sok esetben nem marad más választás, mint valamelyik hitelintézetnél kilincselni finanszírozásért. Hiába sürgős ugyanakkor a szerelés, mindenképp körültekintően kell pénzügyi szolgáltatót választanunk. A számunkra legmegfelelőbb konstrukció kiválasztásával ugyanis akár tízezrek is a zsebünkben maradhatnak. Hogy kiderítsük, hol, és mennyiért tudunk most pénzhez jutni, a Pénzcentrum vadiúj kalkulátorához fordultunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A beállításoknál 1 millió forintos hitelösszeget, és 5 éves futamidőt adtunk meg - ezen kívül az alapértelmezett funkciókkal kalkuláltunk. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót az MKB Bank " Mosoly Személyi Kölcsöne" nyújtja, ezzel 11,69 százalékos THM, és 1 304 680 visszafizetendő összeggel 21 233 forintra jön ki a havi törlesztő. De nem sokkal marad el ettől a K&H Bank "otthonszépítő személyi kölcsöne" sem, amely 11,50 százalékos THM, és 1 302 660 visszafizetendő összeggel, havi 21 242 forintos törlesztőrészletet tud.

Érdemes még megemlíteni a Sberbank és a CIB Bank konstrukcióit is. Előbbi "Fair személyi kölcsön" néven futó konstrukciója 10,97 százalékos THM mellett havi 21 471 forintos törlesztőt ígér; míg utóbbi " Előrelépő Személyi Kölcsön - Aktív120" fantázianevű terméke 11,73 százalékos THM-mel, 21 814 forintos törlesztőrészletet jelent a családi kasszának. Érdemes persze megnézni az összes banki konstrukciót, és bíbelődni picit a részletes beállításokkal, hiszen az egyéni preferenciák, illetve az személyre szabott kedvezményekkel még többet spórolhatunk.

(Kalkulációban partnerünk: Bank360.hu)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm