2021. január 28. csütörtök Károly, Karola

Tavaly 30 halálos lakástüzet okozott ez a káros szokás: ezt rontják el a legtöbben

  • MTI
  • 2021. január 4. hétfő 14:05

Tavaly 30 halálos lakástűz volt dohányzás miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn. Szombat reggel bútorok gyulladtak ki Nyírmártonfalván, a Rákóczi utca egyik családi házának húsz négyzetméteres szobájában. A lángok ágyban dohányzás miatt csaptak fel, égett az ágy és a mellette lévő két fotel is.

A nyíradonyi tűzoltók kiérkezése előtt a hozzátartozók megfékezték a lángokat, a tűzoltók az épületet átvizsgálták, az izzó, parázsló részeket eltávolították. Az épületben egy ember tartózkodott, akinek az életét már nem lehetett megmenteni - tették hozzá. A közleményben arra figyelmeztettek, hogy jellemzően 

hamarabb elalszanak az ágyban dohányzók, mint a cigaretta, ami meggyújtja az ágyat és annak környezetét.

Mire felébred az alvó ember, már annyi mérgező füstöt szívott be, hogy sokszor nem lehet megmenteni. Nem kell nagy tűz egy tragédiához, elég, ha egy négyzetméteren izzik valami és füst keletkezik - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked