21 °C Budapest

Szívmelengető: rengeteget adakoztak idén a magyarok

MTI
2018. december 25. 14:30

Minden második ember adakozott az idén, közülük a legtöbben pénzt és ruhaneműt adtak a rászorulóknak, a magyarok inkább adakoznak alapítványoknak, mint az utcán. A társaság 2018 novemberében közel 2000 embert kérdezett meg arról, hogy mikor, kiknek, milyen jellegű és értékű adományt szokott adni.

A UPC Direct karácsonyi felmérése szerint a válaszadók közel 70 százaléka átlagosnak érzi anyagi helyzetét, mindössze 7 százalékuk jellemezte átlagon felülinek, illetve az alattinak. A többség, a megkérdezettek közel 60 százaléka, ennek ellenére szokott adakozni, fontosnak tartja, hogy a nála nehezebb helyzetben lévőknek segítsen - és nem csak karácsonykor.

Ugyanennyien mondták azt, hogy az elmúlt egy hónapban is adakoztak valamilyen módon, ami a közlemény szerint magas arány és az adatok alapján a magyarok fogékonyak az elesettekkel szemben. Minden ötödik ember rendszeresen, ugyanannak a szervezetnek ad támogatást, míg a válaszadók fele alkalomszerűen, spontán adományoz egy-egy alapítványnak. Sokan vannak, akik főként karácsonykor szeretnének segíteni a náluk rosszabb sorsúakon - ezért ez az időszak az adományozás főszezonja.

A kutatás szerint a választ adók 61 százaléka pénzt adományoz, és sokan küldenek ruhákat. Népszerű adományozási forma az adó 1 százalékának felajánlása is, és a válaszolók közel 40 százaléka emellett tartós élelmiszereket is szokott küldeni azoknak, akik náluk rosszabb helyzetben vannak. Utcán a válaszadók több mint fele 100 és 1000 forint közötti összeget szokott a rászorulók kezébe adni, ennél kevesebbet 10 százalékuk, többet pedig 11 százalék. Minden ötödik ember úgy nyilatkozott, hogy nem szokott utcán pénzt adni senkinek. Sokaknak fontos, hogy az adományt olyan ember kapja, akit ismer, akiről tudja, hogy valóban rászorul a támogatásra: a válaszadók 42 százaléka általa ismert családot támogat adományaival.

A felmérés szerint a szervezeteknek adakozók 71 százaléka olyan alapítványokat támogat, amelyek gyerekekkel foglalkoznak. Második helyen a beteg embereket támogató alapítványok támogatása áll 43 százalékkal, és az állatmenhelyeknek is minden harmadik ember juttat támogatást.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem