12 °C Budapest

Szeptembertől már az óvodában elkezdődik a nemzeti nevelés

2018. augusztus 6. 09:03

Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a legkisebbek nemzeti öntudatának erősítésére - derül ki az óvodai nevelés országos alapprogramjának nemrégiben elfogadott módosításából. Emellett meg kell ismerkedniük a magyarság eredetével, történelmével és legfontosabb nemzeti szimbólumaival - olvasható a Népszava cikkében.

Már idén szeptembertől hangsúlyosabban meg kell jelennie az óvodai nevelésben a nemzeti identitástudatnak is a július 25-én kiadott alapprogram módosítása szerint, hiszen az óvoda "a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja" - idézi a Népszava a módosítást.

Mostantól a magyar népmesék, versek, mondókák mellett a magyarság eredetét, történelmét feldolgozó mondáknak is helye van az óvodai nevelésben, míg a rajzfoglalkozásokon meg kell ismertetni a 3-7 éveseket egyes népművészeti elemekkel és a nemzeti szimbólumokkal. További feladata lesz még az óvodáknak, hogy a határon túli magyar intézményekkel erősítse a kapcsolatot.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem