7 °C Budapest

Súlyos: egymillió magyar tartozik a villanyszámlával

Pénzcentrum
2017. január 30. 08:32

Tavaly jelentősen esett a villanyszámlával tartozók száma, és a lejárt hátralékok is csökkentek, a földgázszámlával tartozók száma viszont nőtt - írja a Magyar Idők.

A fejlesztési tárca adatai szerint a rezsicsökkenés miatt 2012 és 2016 között a földgáz-, a villany- és a távhőszámla-tartozások 48 százalékkal csökkentek, a szolgáltatásokat is kevesebb fogyasztónál kapcsolták ki.

A villamosenergiáért 2016. január elsején 1,08 millió felhasználó tartozott, novemberre azonban már csak 976 ezernek volt hátraléka. A lejárt tartozások a tíz hónap alatt 26,9 milliárd forintról 25,3 milliárd forintra csökkentek - ismertette a lap a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adataira hivatkozva.

A földgázszámlával viszont jóval többen tartoztak 2016 novemberében, mint a tavalyi év elején. Az adósok száma tavaly 454 ezerről 554 ezerre nőtt. Közben ebből 167 ezer fogyasztó a Trigáztól a Főgázhoz került, ám ezek tartozását még a Trigáz hajtja be.

Tavaly novemberben a villany 21 ezer 700 szolgáltatási helyen, a földgáz 77 ezer 800 helyen, a távhő pedig 6400 helyen volt kikapcsolva, ám utóbbinál ez zömmel csak a melegvíz-szolgáltatás elzárását jelentette, a fűtés maradt. Az adatok nem csak a tartozás miatti, hanem a fogyasztó által kért kikapcsolásokat is magukban foglalják.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem