2019. április 26. péntek Ervin

Sosem találod ki, mit fogadtak meg az új évre a magyarok!


Arra a kérdésre, hogy tettek-e a 2019-re újévi fogadalmat egy friss kutatásban a megkérdezettek 26 százalék felelt igennel. A legtöbben utazni szeretnének, a spórolással, munkával, rossz szokásokkal kapcsolatos fogadalmak az utolsó helyekre szorultak. Legnagyobb arányban a nők mondták, hogy megfogadtak valamit erre az évre: mégpedig homlokegyenes mást, mint amiket a férfiak.

Kígyózó sorok az edzőteremben - tipikus január eleji kép. Sokan hamar feladják, mások kitartanak. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából kiderült, hogy 2019-re a kérdőív kitöltőinek negyede tesz vagy már tett fogadalmat - a válaszadók fele nem árulja el senkinek, hogy mivel kapcsolatban tesz fogadalmakat.

Sokan nem szeretik az újévi fogadkozást, mondván valami újba kezdeni, változtatni bármikor lehet. Mások azt mondják, azért nem fogadkoznak, mert soha, semmivel kapcsolatban nem tesznek fogadalmat, megint mások eleve kudarcra ítéltnek tartják próbálkozásukat.

Pedig a fogadalmak sokszor inkább vágyak megfogalmazása, márpedig ez az első lépés ahhoz, hogy valóra is váltsuk azt az álmot. "Elutazni valahová, ahol még sosem jártam" - az igennel válaszolók több mint fele ezt fogadta meg 2019-re. 47 százalékuk életmódváltással kapcsolatban fogadott meg valamit, 48 százalék a külsején változtatna. Érdekes, hogy rossz szokással (például dohányzás) kapcsolatban mindössze 17 százalék fogadkozna, munkahellyel és tanulással kapcsolatban is csak 16 százalék tett valamilyen ígéretet önmagának.

Férfiak és nők: más vágyak, más célok

A férfiak és a nők fogadalmai eltérnek: míg a nők a külsejükkel és utazásaikkal kapcsolatban, addig a férfiak személyiségfejlődésükkel és anyagi helyzetükkel kapcsolatban javítanának életükön, valamint családjukkal is szeretnének több időt együtt tölteni. 

Nagyok a korosztályi eltérések is: míg 30-39 éves kor között legtöbben (87%) a külsejükkel kapcsolatban tettek ígéreteket önmaguknak, második legfontosabbnak pedig az énidőt tartja ez a korosztály. Az ötvenes korosztály számára legfontosabb cél elutazni valahová, ahol még sosem jártak, 60 éven felül pedig az egészséggel kapcsolatos fogadalmak szerepeltek kiemelt helyen. 

Mit fogadtunk meg tavaly?

2018-ra a válaszadók mindössze 17 százaléka tett újévi fogadalmat - kiugró arányban a 25 és 29 év közöttiek, nekik 60 százalékuk tartotta fontosnak ezt a hagyományt. A fogadkozók 63 százaléka önmagával akart többet törődni tavaly, sportolni, utazni szeretett volna, 59 százalékuk pedig egészsége érdekében életmódot szeretett volna váltani. A nők között a legnépszerűbb fogadalom a külsőn való változtatás (például fogyás) volt, a férfiak legnagyobb arányban (40%) az anyagi helyzetükön javítottak volna tavaly.

Arra is kíváncsi volt a Bónusz Brigád és a GKI Digital, hogy vajon ezeket a 2018-ra tett fogadalmakat betartották-e a válaszadók? Úgy tűnik igen, 78 százalékuk úgy érzi, hogy legalábbis részben sikerrel járt, minden tizedik válaszadó pedig maximálisan teljesítette a saját magának előírtakat.

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 84 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 45 941 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank (THM 8,2 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a K&H (46 000 Ft/hó; THM 8,1%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az Erste (51 352 Ft/hó; THM 11,92 %) ajánlata, de érdemes megnézni az Cetelem és az OTP Bank ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Spar

04.25-04.30
Országos

Interspar

04.25-04.30
Országos

Aldi

04.25-04.30
Országos

Lidl

04.25-04.30
Országos

Auchan

04.25-04.30
Országos

Tesco

04.23-04.30
Országos

Praktiker

Tavasz, nyár, kert
04.04-07.31
Országos

  Ajánlatunk