17 °C Budapest

Sokkoló statisztika: több tízezer magyar egyedül van, mint a szedett fa

MTI
2020. augusztus 11. 14:01

A magyar népesség egy jelentős része egyedül él, vagyis szingli - mondta Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzője kedden az M1 csatornán.

A szociológus közölte: két népszámlálás adatait használta fel a kutatáshoz, és azokat tekintette szinglinek, akik 20 és 39 év közöttiek, és sem tartós párkapcsolatuk, sem házasságuk, sem gyermekük nem volt még. Mindezek alapján elmondható, hogy a 2011-es népszámlálás időpontjában 201 ezer (12 százalék) 20 és 39 év közötti szingli élt az országban, ami 62 ezer fővel több, mint a 2001-es népszámlálás idejében. Hozzátette, a szinglik döntő többsége (75 százaléka) a már említett korosztályba tartozik, míg 25 százalékuk idősebb (49 éves korig vizsgálta a népességet).

A vizsgálat szerint a magyar szinglik körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya magas, és meghaladja az országos átlagot. Ugyanakkor több szingli nő rendelkezik diplomával, mint egyedülálló férfi. Többségük Budapesten él: minden negyedik 20 és 39 év közötti fővárosi szinglinek számit, de a megyei jogú városokban is kiemelkedő az arányuk, mint Szegeden és Pécsen - hangsúlyozta.

Kérdésre elmondta azt is, egy átlagos magyar szingli 30 éves és Budapesten él, ha férfi, akkor középfokú végzettséggel rendelkezik, ha pedig nő, akkor diplomával. A szingli nők körében sokan dolgoznak bolti eladóként, irodai adminisztrátorként vagy pénzügyi tanácsadóként. A férfiak körében pedig sok az informatikus, a lakatos és a kamionsofőr - fűzte hozzá Rövid Irén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem