18 °C Budapest

Sokakat érint: problémát találtak a fúrt kutak szabályozásában

2018. október 12. 13:30

Túl rövid határidőt adtak arra, hogy az emberek bírságmentesen engedélyeztessék a fúrt kútjaikat a hatóságokkal - ezért az ombudsmani hivatal most ennek kitolását kérte. Emellett más kifogásuk is volt a szabályozással.

A jövő nemzedékek szószólója arra kéri a kormányt és az Országgyűlést, hogy haladéktalanul intézkedjen az engedély nélkül létesített kutak bírságmentes engedélyeztetési határidejének ésszerű mértékű meghosszabbításáról - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Bándi Gyula hangsúlyozta, célja nem a vízhasználók és az öntözés ellehetetlenítése, vagy számukra nehezen teljesíthető kötelezettségek előírása, hanem a vízkinccsel való tudatos, a jövő nemzedékek érdekeivel is számoló, felelős gazdálkodás lehetővé tétele.

A jövő nemzedékek szószólója ezért üdvözölte az Alkotmánybíróság határozatát, amely alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette az elfogadott, de ki még nem hirdetett törvénymódosítást. Az Alkotmánybíróság döntése azonban azzal a nem kívánt mellékhatással is járt, hogy megmaradt az a korábbi jogi helyzet, amely a kutak legalizálását csak 2018 év végéig teszi lehetővé.

Bándi Gyula szerint a jogbiztonság fontos eleme, hogy az állampolgárokra és gazdálkodókra csak reális, teljesíthető határidővel lehet kötelezettséget róni. Ők a törvényalkotást övező viták alapján joggal számíthattak a kutak fennmaradásának engedélyeztetésére vonatkozó határidő akár jelentős meghosszabbítására.

A  törvény megsemmisítése után erre azonban csak pár hónapjuk maradt, aminek jelentős része ráadásul már le is telt, amikor a katasztrófavédelem közleményben hívta fel a figyelmet a szoros határidő mellett elvégzendő bonyolult engedélyeztetési kötelezettségre.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szószóló már korábban rámutatott: semmi sem kényszeríti az államot, hogy vízvédelmi terheit áthárítsa az állampolgárokra. A cél a vízvagyon és használatának pontos ismerete és nyomon követhetősége, de nem ellehetetleníteni kell a jogkövetés útjára térni kívánó kúthasználókat, hanem tiszta helyzet kialakításával a megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez jutást kell hosszú távon garantálni - hangsúlyozta.

Kiemelte: a szankciók helyett az átlagpolgár számára teljesíthető mértékű adminisztratív és pénzügyi terhekkel járó eljárásokat kell kidolgozni, amelyek jogkövetésre ösztönöznek. Csak ez teszi lehetővé egy átfogó kútkataszter létrehozását, amely a felelős állami vízgazdálkodás alapfeltétele.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem