11 °C Budapest

Sok magyarnak nincs kiút: csak a penész marad lakótársul

2017. október 6. 18:00

Hiába a lakhatási támogatások forrásmennyiségének nagysága, mégis milliók élnek bevizesedett, penészes lakásokba. Továbbá sokak alig bírják kifizetni lakhatási költségeiket, vagy egyáltalán nem képesek fűteni. A probléma oka, hogy a szociálisan legrászorultabbak keveset látnak a növekvő támogatásokból - derül ki a Habitat for Humanity legújabb jelentéséből.

A Habitat for Humanity Magyarország idén hatodik alkalommal készítette el éves jelentését a magyarországi lakhatási szegénységről. Bár 2016-ban nagy figyelem és a korábbi évekhez képest jelentős központi költségvetési források irányultak a hazai lakhatási helyzet fejlesztésére, ezek főleg a közép-, és felsőközéposztály saját lakáshoz jutását támogatták. Míg a megelőző évben a költségvetés lakhatási célra tervezett kiadásainak kétharmada irányult nem szociális alapú támogatásokra, a tavalyi évre ez az arány már több mint háromnegyedre nőtt. Ha az idei és a következő évre tervezett költségvetések számai nem változnak, a szociálisan célzott központi lakhatási támogatások a lakhatási költségvetés kevesebb mint 10 százalékát fogják kitenni.

Eközben a devizahitelesek lakásvesztését megakadályozó Nemzeti Eszközkezelő hamarosan kimeríti lakásvásárlásra fordítható keretét és nem világos, hogy mi lesz azzal a 45 ezer nemteljesítő jelzáloghiteladóssal, akik az MNB elemzése szerint súlyos fizetési problémákkal küzdenek, és vélhetően más módon nem kezelhető a tartozásuk.

A normatív lakásfenntartási támogatás megszüntetése után a mindössze 3 milliárd forintos keretből működő szociális tüzelőanyag-támogatás a legjelentősebb lakásfenntartási célú támogatási forma. Problémát jelent ugyanakkor,

hogy a támogatást az egyes önkormányzatok nem a fával és szénnel tüzelő háztartások számának, hanem a közfoglalkoztatottak és a 80 évnél idősebbek számának arányában kapják meg.

Penészes lakásokban élünk

Hiába javul a lakásállományok komfort szerint összetétele továbbra is rengeteg olyan lakás található ami a minőséget illetően leszakad a többitől. A KSH 2015-ös lakásfelmérése szerint 320 ezer otthon nem elfogadható minőségű. Ráadásul ezekben a lakásokban tipikusan alacsony jövedelmű, alacsony státuszú háztartások élnek. Az Eurostat 2016-os jelentése szerint Magyarország lakkosságának 26,7 százaléka (2,6 millió ember) él olyan lakásban, ami beázik, vizesedik vagy penészedik. Ráadásul ezek a problémák az átlagnál nagyobb mértékben érintik a gyerekeket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Meg sem tudjuk fizetni

A háztartások jövedelmének átlagosan 22 százalékát tették ki lakhatással kapcsolatos kiadások. Ám minél szegényebb egy háztartás, annál nagyobb ez az arány. A legalacsonyabb egy főre eső jövedelmi tized háztartásaiban például már 30,4 százalék ez a ráfordítás. A legrosszabb helyzet ugyanakkor a bérelt magánlakásban élők vannak, hiszen több mint felük a költi jövedelmének több mint 35 százalékát lakhatásra.

Nincs pénz a fűtésre sem

Az Eurostat adatai alapján adható becslés szerint 9,2 százalék azoknak az aránya, akiknél előfordul az, hogy nem tudják megfelelően melegen tartani otthonukat. Ez mintegy 900 000 embert jelent.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem