Siralmas állapotban vannak a magyar társasházak: nagy részüket azonnal fel kellene újítani

2021. február 8. 20:01

Akkor is sok társasház igényelne állagmegóvási beruházásokat, ha a koronavírus járvány nem irányította volna rá a lakóközösségek figyelmét szűkebb környezetükre. Idén ismét összesen 15 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatják a Társasházi Pályázatán nyertes lakóközösségeket. A társasházak és lakásszövetkezetek lakói fejlesztési, közösségépítési, biztonsági és állagmegóvási beruházásokkal is pályázhatnak.

A magyarországi társasházak csaknem fele szorul valamilyen felújításra, 36 százalékuk pedig jelentős beavatkozásokat igényelne - olvasható a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi lakáspiaci jelentésében. A válaszokból az is kiderül, hogy a lakóközösségek több mint 80 százaléka tervez valamilyen állagmegóvási, felújítási munkát a következő 3 évben. Mindez azonban komoly ráfordításokat igényelne, ám egyre kevesebb társasház rendelkezik lakástakarék-pénztári konstrukcióval, tehát a lakóközösségek csak más megtakarításaikból, vagy egyéb forrás bevonásával tudnák a munkát finanszírozni.

Ebben a helyzetben jelenthet hatalmas segítséget, hogy az OTP Business idén is kiírta Társasházi Pályázatát, amelynek keretében 20 lakóközösség juthat összesen 15 millió forint, vissza nem térítendő támogatáshoz.

"A magyarországi lakóközösségek számra 13. éve nyújtunk támogatást Társasházi Pályázatunk keretében, ám még mindig évről évre nő az érdeklődők száma, tavaly már több mint 860 lakóközösség nyújtott be pályázatot. Úgy tapasztaljuk, hogy a régebbi építésű házakban elkerülhetetlen felújítási munkák mellett egyre több lakóközösség számára fontosak a mindennapjaikat egyszerűbbé, biztonságosabbá vagy élhetőbbé tévő beruházások" - mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási Főosztályának vezetője.

A pályázatokat két kategóriában nyújthatják be a jelentkezők. Az "Otthon a közösségben" kategória a társasházak és lakásszövetkezetek üzemeltetésének hatékonyabbá vagy akár környezettudatosabbá tételét, illetve a közös helyiségek fejlesztését célozza, tehát például online leolvasható mérőórák felszerelése, szelektív hulladékgyűjtők kialakítása, esetleg biciklitárolók, vagy pihenő- és játszóhelyek kiépítése tartozik ide. Az "Otthon a jövőben" kategóriába a lakók biztonságát és védelmét célzó beruházások, illetve az energiahatékonysági felújítások tartoznak, így például a baleset-megelőzés, az épületek akadálymentesítése, digitális kaputelefon rendszer kialakítása, vagy akár energiatakarékos (LED) lámpák telepítése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha a lakók elképzeléseinek költsége vagy célja túlmutat a pályázat keretein - tehát például lépcsőházi ablakcserét vagy szigetelési munkákat fontolgatnak -, az OTP Business a megfelelő hitelkonstrukcióval is megoldást nyújthat számukra.
Ahogy eddig, a pályázati lehetőség ezúttal is nyitott az ország bármely társasháza vagy lakásszövetkezete számára. Nem csak a közös képviselők, egy közgyűlési meghatalmazással akár a lakók maguk is pályázhatnak. Emellett az sem feltétele a pályázat benyújtásának, hogy a társasház a banknál vezesse pénzforgalmi számláját, erre csak az esetleges díjazás átvételéhez lesz szüksége a lakóközösségnek. A pályázatok 2021. május 30-áig, az erre létrehozott oldalon nyújthatók be, ahol az érdeklődők a kiírás részletes információit is megtalálják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm