20 °C Budapest

Romokban a lakás, meglépett az előleggel a mester

2016. május 12. 20:00

Szóbeli megállapodás és a fürdőszoba falainak kibontása után elérhetetlenné vált a "készséges" mesterember, pedig korábban előleget is átvett a fogyasztótól. A munka befejezésének időpontjáról már nem lehetett vele egyeztetni, és eltűnt a panaszos pénzével, aki kereshetett másik vállalkozást, hogy a fürdőszobáját egyáltalán használni tudja.

 A Budapesti Békéltető Testülethez még mindig sok olyan kérelem érkezik, amelyben a fogyasztók arról számolnak be, hogy a kerületi kisokosokból, társasházi levélszekrénybe bedobott szórólapokból kiválasztott vállalkozás kárt okozott számukra.

Az egyik ügyben a fogyasztó a levélszekrényébe bedobott hirdetés alapján választott egy vállalkozót a lakása nyílászáróinak cseréjére. Megállapodtak az árban és erről írásbeli szerződést is kötöttek. A vállalkozó hat év garanciát vállalt a munkára. A fogyasztónál nyáron beszerelték a nyílászárókat, de ősszel kiderült, hogy nem jól rögzítették őket és a lakás huzatos. A fogyasztó próbálta felvenni a kapcsolatot a vállalkozással a javítás miatt, de az nem volt elérhető. A Budapesti Békéltető Testülethez fordult, de nem tudta ügyét sikerre vinni, mert a megadott címen csak egy székhelyszolgáltató üzemelt korábban, ami viszont már megszűnt.

Ígéret van, számla nincs

Egy másik esetben a fogyasztó a fürdőszobájában akarta kicserélni a kádját zuhanyzófülkére, és a kerületi kisokosból választott egy "hangzatos reklám" alapján vállalkozót. A megrendelésben szóban állapodtak meg a felek és a fogyasztó előlegként kifizette a munkadíj több mint felét. A vállalkozás szorgalma azonban csak a meglévő fürdőszobai berendezések kiszereléséig tartott, mert azt követően már nem lehetett vele időpontot egyeztetni, hogy mikor fogja azt befejezni. Így pedig a kifizetett díj már jócskán meg is haladta az elvégzett munka tényleges értékét.

Mivel azonban a felek nem rögzítették írásban a megállapodás pontos részleteit és a megrendelés tartalmát, így annak utólagos bizonyítása nagyon nehéz volt.

Ebben az esetben ugyanis legalább egy számla kellett volna a felek közötti vállalkozási szerződés létrejöttének bizonyítására, amit persze a fogyasztó nem kapott meg. Amit feltétlenül fontos tudni, hogy

javító-karbantartó szolgáltatások esetén a vállalkozás mindenképpen hat hónapos jótállást (garanciát) köteles vállalni a munkára, ha annak díja a húszezer forintot meghaladta.

Erre érdemes odafigyelni

A javító-karbantartó vagy szerelési munkálatok megrendelése előtt tájékozódj és csakis olyan vállalkozással köss szerződést, amelynek nemcsak a telefonszáma áll rendelkezésre, hanem például a székhelye is megtalálható.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A megfelelő szakember kiválasztása után tételesen rögzített költségvetés és árajánlat alapján köss írásban szerződést. A szerződés a fogyasztót is védi, utólag anélkül nem fogják tudni bizonyítani a szóbeli megállapodás tartalmát.

Ha bármilyen probléma van a céggel, amely rosszul, vagy egyáltalán nem végezte el a munkát, és nem lelhető fel a korábban megadott címen, akkor az ingyenes céginformáción keresztül tájékozódhatsz az új székhelyről vagy telephelyről.

Számlát, nyugtát kérés nélkül kapniuk kell a fogyasztóknak. Ha ez elmaradt, akkor is ragaszkodj hozzá, mert a szavatossági vagy egyéb jótállási igényt ezzel mindig tudod érvényesíteni, még a jótállási jegy hiányában is.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem