18 °C Budapest

Robban a bírságbomba: milliókat is fizethet, akinek kertes háza, nyaralója van

2018. április 21. 07:00

Idén is jókora bírságra számíthat az, akinek a telkén parlagfüvet találnak. A figyelmeztetés nem csak üres frázis: tavaly például volt olyan belterületi ingatlan, amelynek a tulajdonosa 5 millió forintos bírságot kapott. Habár a hatóságok csak július 1-jétől bírságolhatnak, a védekezést már most érdemes elkezdeni.

Habár tavaly sem volt olyan súlyos a helyzet, mint például 2014-ben, így is jókora gondot okozott az allergiásoknak (Magyarországon minden ötödik ember allergiás a gyomnövényre) a parlagfű. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tájékoztatása szerint "az elmúlt években teljes körű statisztikai felmérés nem történt, de

a gyakorlati tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a parlagfűvel fertőzött terület nagysága stagnál az országban. A parlagfűvel fertőzött terület nagysága évek óta nem változik, de a pollenszórás mértéke függ az adott év időjárásától és a védekezési munkák eredményességétől

- árulta el a NÉBIH a Pénzcentrum megkeresésére.

Csak óvatosan, sokmilliós bírságot is kaphatsz!

Habár a parlagfűbomba robbanására néhány hónapot még biztosan várni kell, a védekezést így sem lehet elég korán elkezdeni. Ugyan a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) csak július 1-jétől bírságolhat, azonban a megyei kormányhivatalok munkatársai már most ellenőrizhetik, hogy a gazdák megtesznek-e mindent. A hatóság idén is felhívja a figyelmet, hogy

minden földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. A felvett jegyzőkönyv alapján a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül hatósági eljárást indít.

Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt.

Nem árt tudni azonban, hogy belterületen az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki, mint a külterületi ingatlanokon. Ez persze nem véletlen, a lakóövezetben virágzó parlagfű ugyanis nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent az emberek számára. Amennyiben az érintett nem fizeti meg a bírságot, az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amely végrehajtásáról az adóhatóság gondoskodik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A NÉBIH friss tájékoztatása szerint a tavalyi szezonban:

  • Belterületen: 69 esetben, összesen 9 517 175 forint értékben szabtak ki növényvédelmi bírságot. A legmagasabb összegű bírság pedig 5 millió forintra rúgott.
  • Külterületen: 2837 esetben, összesen 133 262 567 forintnyi növényvédelmi bírságot szabtak ki. A legmagasabb összegű bírság pedig 1 210 000 forint volt.

Ráadásul a kötelezően kiszabott bírságon túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is az "ügyfélnek" kell megfizetnie. Külterületek esetében a Megyei Kormányhivatalok Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai, míg belterületeknél az önkormányzat jegyzője végzésben állapítja meg az eljárás során felmerült költségeket, melyek magukban foglalják:

  • a vállalkozó költségét (ha a közérdekű védekezést végrehajtotta),
  • a vállalkozó okafogyottá vált kiszállási költségét (ha az ügyfél elmulasztotta értesíteni a hatóságot, hogy maga elvégezte a védekezést és a vállalkozó kiment a helyszínre)
  • a közérdekű védekezés végrehajtásával kapcsolatban felmerült hivatali költséget.
  • külterületek esetében az ingatlanügyi hatóságnál felmerült valamennyi költséget.

Mi vár idén az allergiásokra?

Habár a NÉBIH szakemberei szerint nagyon korai még a parlagfű fertőzés várható mértékéről nyilatkozni, azt már most ki lehet jelenteni, hogy az utóbbi 2 hét kedvező időjárása nyomán már elkezdődött a parlagfű kelése, amely jelenleg túlnyomó többségében szikleveles fenológiai állapotú.

A vegetációs időszak időjárása fogja alapvetően meghatározni a gyomnövény fejlődési ütemét és a fertőzöttség mértékét. A nagy szárazság és a szélsőséges időjárás nem kedvez a parlagfű fejlődésének és egy kora őszi fagy is csökkentheti a magprodukciót

- nyilatkozták a Pénzcentrum megkeresésére.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem