2019. január 19. szombat Sára, Márió

Retteghet, akinek földje, telke van: bődületes bírságokkal sújt le a hatóság

  • MTI
  • 2018. november 5. hétfő 18:00

Idén 3884 parlagfűfoltot derítettek fel, amelynek a nagysága 6548 hektár, és 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki - összegezte az idei parlagfűszezont a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója.

Idén 3884 parlagfűfoltot derítettek fel, amelynek a nagysága 6548 hektár, és 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki. A parlagfűvel kapcsolatban Gyuricza Csaba, NAIK főigazgatója egy hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondta, mindez nagyságrendileg annyi, mint tavaly, de a központ célja, hogy növelje a felderített területek nagyságát. Az igazgató hozzátette, a földhivatalok ellenőrzések alapján 4070 esetben összesen 3652 hektárra rendeltek el közérdekű védekezést, amit 2136 esetben (2322 hektár) a földhasználó maga végzett el.

Gyuricza Csaba kitért arra, hogy Magyarország még mindig a parlagfűvel legfertőzöttebb országok közé tartozik Európában, a gyomnövény elleni védekezés a mezőgazdaságban okozott károk és az egészségügyi hatások miatt is kiemelt jelentőségű. A vezető kiemelte, hogy ezt az agresszív gyomnövényt teljesen kiirtani nem lehet, de terjedését és magszórását a lehetőségekhez képest gátolni kell. A központ célja, hogy növelje a felderített területek nagyságát. Ehhez a helikopteres felderítés mellett drónokat is alkalmazna a jövőben, ami lényegesen olcsóbb megoldás lenne - mondta.

Szigeti Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) levegőhigiénés szakértője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy idén, a parlagfűnek kedvező időjárás miatt, két héttel korábban - már júniusban - elkezdődött a szezon. A tüneteket okozó pollenszint három hónapig tartott, és augusztus elején érte el a magas, extrém magas szintet.

A szakember kitért arra, hogy az országban húsz mérőállomás működik, és a pollenregiszternek köszönhetően napi szinten lehet tájékozódni a terhelés mértékéről. Elmondta azt is, hogy 

Magyarországon egymillióan szenvednek a parlagfűpollen által okozott allergiától,

és egy felmérés szerint kilencven százalékuk napi szinten tájékozódik az erre létrehozott információs oldalakról. 

Jól jönne 2 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 2 millió forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 48 711 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17%) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (48 348 Ft/hó; THM 8,29%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket a Budapest Bank (50 870 Ft/hó; THM 10,50%) ajánlata, de érdemes megnézni a Raiffeisen Bank ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Itt tartunk: ennyivel többre futja egy átlag szlováknak, mint egy magyarnak
Az Egyesült Királyság és Ausztriába pedig látótávba sincs.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk