15 °C Budapest

Rengeteg szülő kerülhet bajba, ha jön a 2. hullám: így kerüld el az összeomlást

2020. augusztus 27. 14:30

Akár lesz második hullám miatt iskolabezárás, akár nem, az otthoni tanulást, a leckeírást feltehetően egyetlen diák sem úszhatja meg. Éppen ezért érdemes kialakítani számuka ideális környezetet erre, hogy nyugodt körülmények között és eredményesen készülhessenek.

A köznevelés és felsőoktatás képzésein a 2019/2020-as tanévben 1,8 millióan tanultak - számukra tavasszal egyik napról a másikra változott meg az élet, amikor bezárták az oktatási intézményeket  a járvány miatt, és a digitális oktatásra tértek át. Legalább ugyanennyi család élete borult fel ezzel párhuzamosan, hiszen otthonról folyt az oktatás, és szinte azonnali gyors megoldást kellett találni.

Sokszor és sokat foglalkoztunk már vele mi is, mennyire váratlanul érte akkor az egész országot, sőt az egyész világot ez a helyzet. Jelen állás szerin már biztos, hogy a 2020/2021-es tanév hagyományos formában, tantermi oktatással indul el a köznevelési intézményekben, ám hogy az ősz, valamint a tél folyamán, az influenzaszezon beköszöntével mi lesz, azt egyelőre még senki sem tudja megmondani - elképzelhető, hogy bizonyos régiókban, városokban ismét digitális oktatásra kell átállni. 

Tudjuk jól, a munkakörnyezet nem csak a felnőttek, de a tanulók számára is meghatározó: számos kutatás bizonyította már, hogy a fizikai milliő nem csak a hangulatunkra, de a teljesítményünkre is hatással van, és ugyanez igaz a gyermekekre: óriási befolyással van a közvetlen környezetük a tanulásra.

Érdemes tehát felkészülni minden eshetőségre, és olyan teret kialakítani gyermekeink számára, mely nem csak egy esetleges járványi miatti iskolabezáráskor jön jó, de megkönnyíti a házi feladat elkészítését is békeidőben. 

  • 1. Először is állítsuk be a képernyőt a magfelelő magasságba és szögbe, hiszen a rossz tartás nyak- és háfájást okoz. A monitor legyen szemmagasságban 50-60 cm-re a fejtől.
  • Ezen kívül figyelni kell a fényforrásra is, mely legideálisabb esetben természetes, de persze az sem tragédia, ha mesterséges. Lényeg, hogy oldalról érkezzen a könyvre vagy a billentyűzetre.
  • 2. Ügyeljünk arra is, hogy a láb ülés közben leérjen a földre, érdemes még időben beruházni egy jó székre, mely hosszú évekig hűségesen szolgálja tulajdonosát.
  • 3. A gyerekeknek elképesztően nagy szükségük van a térre, méghozzá a saját térre - éppen ezért fontos, hogy meg is adjuk nekik ezt lehetőségeinkhez mérten: legyen helye a tanszereinek, a játékainak is, ami csak az övé, mást nem pakolunk oda.
  • 4. Egy gyerektől nem lehet elvárni azt, ami nekünk természetes, hogy egész nap egyhelyben ülve koncentráljon. Számukra ez szinte kivitelezhetetlen. Teremtsük meg a lehetőségét annak, hogy pozíciót, helyet válthasson időnként, megtörve ezzel a monotonitást. Emellett, mivel a mozgás is fontos, ügyeljünk rá, hogy napjában többször, akár óránként is mozogjon valamennyit, sétáljon az udvaron, vagy a lépcsőházban, és bizonyos időnként a szemnek is kell pihenő.
  • 5. Fontos, hogy kövesse az eltelt időt, megtanulja strukturálni azt. Sokat segíthet egy ütemterv, ami pontosan megszabja, mikor minek van itt az ideje - ez gyorsíthatja, eredményesebbé teheti a tanulást, és érzelmileg is sokkal stabilabban érezhetik magukat, kiszámítható lesz a napjuk.
  • 6. Talán egyértelműnek tűnik, de fontos, hogy a gyermek környezetében iktassunk ki minden zavaró tényezőt, amikor tanul.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm