Osztályozták a magyar utakat: mutatjuk a legrosszabbakat

2019. június 12. 08:30

Az állami kezelésű utakat fenntartó Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiadta a hozzá tartozó úthálózat minőségének adatait, amelyek a tavaly év végi állapotot mutatják. A számok alapján tavaly megállt az útminőség évek óta tartó romlása, sőt, a felújítások felpörgetése még némi javulásra is elég volt.

A közel 207 ezer kilométeres magyarországi úthálózat nagy részéről nincs összefoglaló adatbázis. Majd 175 ezer kilométer ugyanis önkormányzati tulajdonú helyi út, amelyet a településeknek kell fenntartaniuk, így információval is ők rendelkeznek róla, összefoglaló adatai a 32 ezer kilométeres - a teljes forgalom háromnegyedét lebonyolító - országos közúthálózatot fenntartó Magyar Közútnak vannak - derül ki a G7 cikkéből.

A társaság az utak burkolatállapotát (vagyis a felületek épségét) egy ötfokozatú skálán sorolja be. Az országos közúthálózat hosszal súlyozott burkolatállapota a 3,9-es átlagról 3,8-ra javult. Az ország különböző részein közlekedő autósok azonban egymástól nagyon eltérő tapasztalatokat szerezhetnek.

A Magyar Közút megyei igazgatóságainak adataiból az látszik, hogy Veszprém megyében a legjobbak az útállapotok (3-as átlag), a legrosszabbak pedig Komárom-Esztergomban (4,5).

Egy évvel korábban ugyanez a két megye alkotta a két szélsőséget, de Veszprémben 0,5-öt sikerült javítani, míg a szomszédos megye egy tizedet rontott.

A koncessziós autópályákat külön méri a Magyar Közút, és nem meglepő módon ezek sokkal jobb állapotban vannak, mint az országos közúthálózat egésze: az M5-ös 2,6-os átlagot kapott, az M6-os Dunaújvárosig tartó része 2,7-eset, attól délre pedig 2,4-eset. Ezek együtt az országos átlagot 0,1-el tudták javítani.

Az utak egyenetlenségét is osztályozza egy ötfokozatú skálán a Magyar Közút, és ebben a tekintetben javultak valamelyest az útállapotok: az országos átlag 2,8-ról 2,7-re változott. A megyék közötti eltérések kevésbé jelentősek, mint a burkolatnál, a legjobb Fejér megye osztályzata (2,4), a legrosszabb pedig Győr-Moson-Soproné és Baranyáé (3,1).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Osztályozzák az utakat a balesetveszélyes nyomvályúk mélysége alapján is. Az országos átlag 1,3, és a megyék adatai is 1,1 (Nógrád) és 1,5 (Komárom-Esztergom, illetve Bács-Kiskun) között szóródnak. A gyorsforgalmi és főutakon már nem ennyire derűs a kép, az országos átlag 1,7, és több megyében is látni 2 fölötti értékeket.

Az utak teherbírásában a teljes országos hálózatra 2,7-es érték adódott, de a gyorsforgalmi és főutak teherbírási átlaga 1,8, míg a mellékutaké csak 3,1.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem