9 °C Budapest

Őrült sokan költöznek ebbe a budapesti kerületbe: vajon mi a városrész titka?

2021. január 21. 15:30

2020-ban összesen 4000 új, kétlakásosnál nagyobb budapesti társasházban lévő lakás talált vevőre, ami 2019-hez képest 30 százalékos visszaesés és 2014 óta a legalacsonyabb értékesítési volumen. Ugyanakkor a második félév adatai már a kereslet és kínálat oldalát vizsgálva is bizakodásra adnak okot.

2020 első féléve a budapesti újlakás-piac hatéves mélypontja volt, a visszaesést négy tényező, a Magyar Állampapír Plusz 2019. nyári megjelenése, a 27 százalékos lakásáfa januári visszaállítása, a tavasszal beharangozott, kedvezményes rozsdaövezeti áfa, valamint a koronavírus-járvány együttes hatása váltotta ki. Összességében az elmúlt év kereslet és kínálat szempontjából is visszaesést mutatott a budapesti újlakások piacán, azonban 2020 második félévében már javuló tendenciát figyelhettünk meg az év első hat hónapjához képest.

Ami a keresletet illeti, az OTP értékesítői és beruházói információkon alapuló adatbázisa szerint, 2020-ban összesen 4000 új, társasházi lakást vásároltak meg Budapesten, ez 2019-hez képest 30 százalékos visszaesés és 2014 óta a legalacsonyabb értékesítési volumen. 1800 lakás az év első felében, míg 2200 a második félévben talált új tulajdonosra, az adásvételek időbeli eloszlása alapján egyértelmű emelkedés figyelhető meg éven belül. Hasonló folyamat játszódott le a kínálati oldalon is, január és június között 1850, míg 2020 második felében már 2850 újlakás került a piacra.

A 2020-as keresleti mélypontot jellemzi, hogy az év során 1200-ra nőtt a már átadott, de eladatlan lakáskészlet, ami a 2019-es állomány duplája. A rögtön az idei év elején megugró érdeklődés azonban pozitív keresleti tendenciát mutat, és további bizakodásra adnak okot a januártól elérhető, az újlakásokat érintő otthonteremtési támogatások, mint az 5 százalékos áfa, ami CSOK-kal vásárolva nulla százalékra csökkenthető, illetve a CSOK-os vásárlások illetékmentessége is

- mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Változatlanul a XIII. kerület vezeti az eladásokat

Az pénzintézet értékesítés alatt álló, kétlakásosnál nagyobb budapesti projekteket tartalmazó adatbázisa szerint, a 2020 folyamán eladott négyezer lakás közül minden negyedik a XIII. kerületben talált vevőre. Angyalföldtől jócskán lemaradva, kerületenként valamivel több mint 400 ingatlan értékesítésével a XIV. és IX. kerületek állnak a dobogó második és harmadik fokán.

2020-ban a fővárosban 8600 társasházi lakást adtak át, ebből 2070-et a XIII. kerületben, 1510-et a XI. és 1160-at a XIV. kerületben.

2021-re 7900 újépítésű ingatlan átadása szerepel a tervekben, itt a XI. kerület áll a dobogó tetején 2040 lakással, majd a XIII. és a IX. kerület következnek 1850 és 1500 lakással. A 2021-re prognosztizált adatok kapcsán természetesen számolni kell a piac sajátosságának számító csúszásokkal is, így az átadások végül akár ezres nagyságrendben is áttolódhatnak a 2022-es évre.

A 2021. január második hetében készült felmérés idején összesen 1210 már átadott, de még nem értékesített lakás és körülbelül további 5200 építés alatt álló ingatlan volt elérhető Budapesten, harmaduk a XIII. kerületben. Aki most vagy nagyjából másfél éven belül szeretne újépítésű lakást vásárolni, ezek közül válogathat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Új tendenciák a budapesti újlakás-piacon

Az adatbázis alapján 2020-ban 183 kisebb-nagyobb, összesen közel 4700 lakást tartalmazó új társasházi beruházás értékesítése indult el a fővárosban, a legtöbb új projekt a III., XVI. és XI. kerületekben valósul meg. A lakásszámokat tekintve ugyanakkor itt is listavezető a XIII. kerület 970 új lakással, ezt követi a III. (670) és VIII. (550) kerület, míg a legnagyobb számú (26) új beruházás az elmúlt években ennél jóval kisebb aktivitást mutató XVI. kerületben valósul meg. Ez az elmozdulás kapcsolatban állhat a vásárlói preferenciák megváltozásával, a koronavírus járvány kapcsán megindult külvárosokba költözéssel.

Újdonság, hogy a home office terjedésével összefüggésben egyre gyakrabban szerepelnek hálószoba helyett dolgozószobaként feltüntetve 8-10 négyzetméteres helyiségek a tervrajzokon. Emellett az eddigiekhez képest nagyobb arányban találhatók a kínálatban kétszobásnál nagyobb lakások, ezek a családos, CSOK-ot igénybe vevő vásárlók számára lehetnek ideális ingatlanok, akik újlakás vásárlás esetén az illetékmentesség mellett a nulla százalékos áfát is ki tudják használni

- tette hozzá Valkó Dávid.

Az újlakások jellegzetességei, mint a személyre szabhatóság, megfelelő elosztás, energiahatékonyság vagy hosszú távon várható értéknövekedés mellett 2021-ben az áfacsökkentés hatása is alapvetően befolyásolhatja a leendő vásárlókat döntésükben. Az ötszázalékos áfa bevezetése azonban várhatóan csak átmeneti és minimális árváltozást fog hozni az újépítésű lakások piacán, hiszen a piac élénkülése mellett a beruházási költségek - telekár, munkaerő, építési anyagok, szigorodó épületenergetikai előírások - nem mutatnak csökkenést.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm