7 °C Budapest

Orbán Viktor: szinte kitört az élet a korlátozások feloldásával, ami nem veszélytelen

2020. május 22. 07:59

Orbán Viktor pénteken reggel elmondta a Kossuth Rádióban: jól állunk a járvánnyal kapcsolatban, sikeresen védekezett az ország, ezért jövő kedden a magyar kormány kezdeményezi a különleges felhatalmazás visszaadását. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a rendkívüli jogrendet a legjobb döntések egyikének tartja, mert, mert így időben meg tudták hozni a szükséges döntéseket.

Kásler miniszter úr érdemei történelmiek, mert időben tettük meg a lépéseket, az ösztönei is működnek, mert az EU szervezetei azt mondták, hogy ez nem veszélyes, miközben ő azonnal összehívta a járványügyi testületet, az ő ösztöne volt, és ezért tudtunk egy-két héttel előbb lépni, ezért nem lett Magyarországon tömeges fertőzés

- mondta el. A kormányfő szerint a siker akkor lett volna teljes, ha a vírust elpusztítjuk és senki sem hal meg. Azonban szerinte így is több ezer életet sikerült megmenteni és ha nem tarottuk volna be a korlátozásokat, meghalt volna "sok száz és ezer idős ember".

A veszély nem múlt el, a védőtávolságot mindenki tartsa be. Ha ezt betartjuk, akkor nem lesz baj, de ha nem, akkor megint felerősödhet a járvány

- hívta fel a figyelmet, és ennek okán elmondta, hogy az operatív törzs ugyanúgy naponta ülésezni fog. Az intézkedések feloldásának üteméről közölte: Ausztriát követte a magyar vidék követi, majd két héttel később Budapest. Azonban az oktatást még nem akarják kötelezően visszaállítani, megtartják a digitális tanrendet.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a rendkívüli jogrend  azért volt fontos, hogy akár egy órán belül is lépni tudjon a kormány, ha a helyzet úgy kívánta. A legjobb döntések egyikének nevezte annak bevezetését, azonban a járvány visszahúzódásával az élet kezd visszatérni a szokásos kerékvágásba.

A kormányfő elmondása szerint eddig a járványügyi védekezés töltötte ki a munkaideje 90%-át, most ez csökkenni fog 50% alá, és inkább a gazdaság újraindítása kerül előtérbe. Hansúlyozta, hogy a járvány miatt munka nélkül maradtakat nem segéllyel, hanem munkával kell támogatni. Ismét elmondta, hogy amennyi munkahelyet a vírus elpusztított, annyit kell létrehozni.

Magyarországon több mint 1 millió olyan dolgozó ember van, akinek a munkahelye megtartásában nyújtott már valamilyen segítséget a kormány - mondta el, és hozzátette, hogy csak annak tudnak segíteni, aki hozzájuk fordul. Azt is ismertette, hogy 101 ezer 447 ember volt a tegnapi napon munkanélküli segélyen, és rajtuk kívül van 71237 ember, aki több mint 3 hónapja elveszítette munkáját. Tehát több mint 173 ezer magyar fordult már a kormányhoz, és szeretne dolgozni - értékelte a kormányfő. A lehetőséget nem zárta ki, hogy többen is vannak, de egyelőre ennyien fordultak az államhoz.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Orbán Viktor kiemelte a munkanélküliséggel kapcsolatos intézkedések közül, hogy 200 ezerre emelték a közmunkás keretrendszert 100 ezer főről. Az átmeneti honvédelmi programban 3 ezren vehetnek részt. Beszélt még arról is, hogy rengeteg munkahelyvédő támogatás indult el.

Arról is beszélt, hogy most már látja, hogy működni fog a gazdaság újraindítása. Úgy véli, most már "kézben vannak a dolgok", bár a statisztikai adatok áprilisra és májusra nem "lesznek szépek", de a reménykedést jogosnak látja, mert hamarosan kormányzati támogatásból és céges forrásból 200 milliárd forintnyi beruházás fog indulni.

Sokkal gyorsabban fogunk visszatalálni a korábbi gazdasági teljesítmény színvonalára, mint korábban gondoltuk

- értékelte a helyzetet, és jelezte, hogy a gazdaság újraindítását irányító újabb testület kerül majd létrehozásra, melyet maga Orbán Viktor fog vezetni. A következő hónapokban minden erőfeszítést megtesznek majd a gazdasági újraindítás és élénkítés érdekében, ígérte a kormányfő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem