14 °C Budapest

Okostelefonon íratnák a dolgozatot a magyar gyerekekkel: jövőre végeznek a fejlesztéssel

MTI
2019. október 10. 15:30

Az ország 3500 általános és középiskolájának valamennyi tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be, a fejlesztés révén lehetővé válik, hogy a diákok az internetről töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot, akár a saját okostelefonjukon is - mondta a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.

Solymár Károly a lap csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: ötezer iskolában az internet is gyorsabb lesz. Közölte: két országos beruházássorozat is zajlik, az egyik fejlesztésben azt tűzték ki célul, hogy szupergyors internetet használhassanak a diákok; a kisebb iskolákban másodpercenként száz megabites sebességet garantálnak, a nagyobbakban pedig egy gigabitest. A második fejlesztést azért indították el, hogy minden osztályteremben legyen vezeték nélküli internetelérési lehetőség. Ezzel a programmal igen jól haladnak, Budapesten és Pest megyében az iskolák harminc százalékában fejezte be a munkát a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, a legtöbb vidéki iskolában pedig már működik az osztálytermekben a wifi.

Ilyen horderejű hálózatfejlesztés még nem volt a magyar oktatásban. A beruházások részben uniós társfinanszírozással fedezett összes költsége csaknem harmincmilliárd forintot tesz ki, amihez évente újabb tízmilliárdos tétel társul. Utóbbiból az újonnan létesített, kiépített hálózatok további fejlesztésének költségét fedezzük

- mondta a helyettes államtitkár, aki közölte azt is: a munkákkal a tervek szerint jórészt jövőre végeznek majd.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem