Nincs is semmi látnivaló: ismét élbolyban a magyar ingatlanár-drágulás

2020. április 9. 14:00

Az Eurostat tegnap megjelent adatai alapján, 2019. IV. negyedévében, éves szinten 4,7 százalékkal nőtt a magyarországi reál, azaz inflációval korrigált lakásár-szint. Az év egészében adódó 10,8 százalékos drágulással a vizsgált 27 ország között továbbra is élen álltunk. Éven belül ugyanakkor már trendszerűen mérséklődött az előző évvel összevetett árnövekedési ütem. Ennek oka, hogy az év második felében már árcsökkenés volt tapasztalható az első félévhez képest. 

Már év elején, még a koronavírus előtti előrejelzéseinkben tovább lassuló áremelkedést vetítettünk előre a 2020-as évre. Ugyanakkor az elmúlt hetekben világméretűvé eszkalálódott járványhelyzet, illetve annak - egyelőre kiszámíthatatlan időtávú - negatív gazdasági következményei miatt, a drasztikusan visszaeső forgalom, és a bizonytalan helyzet következtében már árcsökkenést várunk - derült ki OTP Ingatlanpont közleményéből.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 7 millió forintot, 15 éves futamidő mellett már 2,04 százalékos THM-el, és havi 44 981 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: a Budapest Banknál például 47606 forintos törlesztőt ígér a 2,13 százalékos THM; míg az OTP Banknál némileg magasabb, 2,23 százalékos THM is alacsonyabb, 44949 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

A 2008-as ingatlanpiaci válság vége, azaz nagyjából 2013 óta hozzászoktunk a látványos lakásár-dráguláshoz, aminek egy időre a koronavírus-járvány vet véget. A piacot nagyon sok tényező befolyásolhatja a következő hónapokban, de érdemes megvizsgálni, melyik országot milyen helyzetben találta a várhatóan globális szintű lakáspiaci lassulás. A valószínű trendforduló kiindulópontjának kitűzéséhez az Eurostat 2019. IV. negyedéves friss lakásár-indexe jó támpontot ad.

27 ország közül 15 esetében még árnövekedést mutat a tavalyi utolsó negyedév adata, a legnagyobb arányút - 2,9 százalékosat - Észtországban. A 15 ország közül Csehországban és Németországban immár megszakítás nélkül 24 negyedéve, azaz kereken hatodik éve tart a lakásárak emelkedése. Ezen időszak alatt Csehországban 42, Németországban 33 százalékos reál drágulás ment végbe. Hollandia emelkedik még ki, ahol négy és fél éve tart a drágulás, és - a látszólag önkényesen meghúzott, de hazánk mellett sok más országban is lokális ármélypontot jelentő - 2013-as év negyedik negyedévéhez képest összességében 32 százalékos eddig a lakásár-emelkedés. Ugyanakkor több olyan ország is van, ahol az elmúlt negyedévek lakásár-indexe igen hektikusan alakult, pl. Szlovákiában és az Egyesült Királyságban néhány negyedévente növekedést csökkenés követett, trendszerű mozgásokról itt tehát nem beszélhetünk. 

10 olyan ország van, ahol 2019. IV. negyedévében árcsökkenést látunk a harmadik negyedévhez képest, amikor viszont még drágulást mutatott a statisztika. Ezek közül azonban csak Portugália az, ahol a tavalyi év utolsó három hónapjában hosszabb, konkrétan 19 negyedéven át húzódó, folyamatos árnövekedési tendencia szakadt meg. Itt 2013. negyedik negyedévéhez képest mostanra reál értéken 42 százalékkal drágább az árszínvonal. Egyelőre nem tudni, hogy ezen ország-csoportból (többek között még ide tartozik Franciaország, Írország, Spanyolország, Románia és Olaszország) hol milyen tartós lesz az árcsökkenés, illetve eleve, hogy tendenciáról beszélhetünk-e ezek esetében. Ezen országok közül Írország produkálta az elmúlt hat év legmeredekebb, 56 százalékos drágulását, valamint még Litvánia emelkedik ki 33 százalékkal.           

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A még 2019 legvégén is dráguló, illetve akkor már csökkenő árszintű országok mellett a harmadik csoportba csak Magyarország és Ciprus tartozik. Ebben a két országban immár fél éve, azaz két negyedéve tart az árcsökkenés háromhavi összevetésben. Bár tendenciát még ez sem jelent, azt valószínűsíthetjük, hogy a negatív előjel (és nem csak ennél a két országnál) tartósabb lesz. Hazánk a 2019 nyaráig tartó drágulás 22 negyedévig tartó hosszát tekintve a dobogó harmadik fokán áll jelenleg, míg a 2013. negyedik negyedévi ármélyponttól a tavalyi év végéig mért összesen 78 százalékos reál drágulásban messze verjük az európai mezőnyt. Ha innen, egyszerűen "optikailag" nézzük, azt mondhatjuk, nálunk van a legtágabb tere a koronavírus okozta ár-konszolidációnak. Hogy ez a gyakorlatban mekkora mértékben realizálódik, az viszont a következő hónapok, negyedévek egyik legizgalmasabb, ám egyelőre homályban maradó kérdése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem