7 °C Budapest

Nesze neked rezsicsökkentés: úgy fűtünk, mintha nem lenne holnap

2018. május 2. 09:32

Hivatalos adatok szerint tavaly 3,63 milliárd köbméter gázt értékesítettek Magyarországon a kereskedők a lakossági fogyasztók számára. Ez 170 millió köbméterrel több a 2016-osnál, a 2014-es szintet pedig már közel 800 millióval haladja meg - írja a 24.hu

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint 2017-ben 3,63 milliárd köbméter gázt értékesítettek itthon a kereskedők a lakossági fogyasztóknak. Ez a szám azonban 170 millió köbméterrel több, mint a 2016-os, ám a 2014-es szintet már közel 800 millióval haladja meg.

A lap szerint a felhasználás emelkedésében több tényező is szerepet játszik. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy 2014 óta folyamatosan egyre hidegebbek a telek. 2017 januárja például az akkor mért mínusz 4 fokos átlaghőmérséklettel hosszú évek óta a leghidegebb volt.

Ezen felül egy másik fontos tényező, hogy az árak mesterséges leszorítása az energiatakarékosságnak sem kedvezett. Hiszen a rezsicsökkentés eredményeként olcsóbb lett a gáz, így már jóval kevesebben spórolnak vele. Ezt egyébként alátámasztja az is, miszerint bár a nem lakossági fogyasztóknál is volt növekedés az elmúlt években, ennek mértéke azért jelentősen elmaradt a háztartások fogyasztásbővülésétől.

Mindent egybevéve a G7 számítása szerint tavaly a lakossági fogyasztók valamivel több mint

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

330 milliárd forintot fizethettek ki a gázszámlára,

aminek nagyjából tizede volt az alapdíj, azaz szinte pontosan 300 milliárdba került maga a gáz.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm