14 °C Budapest

Nemzetiségek Magyarországon: hol él a legtöbb kínai, német, roma?

2015. június 10. 16:12

Az Otthontérkép ingatlankereső portál a héten publikálta nemzetiség térképét, amivel tényszerűen is megvizsgálhatjuk országunk nemzetiségének arányait, területi megoszlást.

Az Otthontérkép feldolgozta és térképre tette a KSH népszámlálás során gyűjtött a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó adatait, amiből megtudható, hogy az ország egyes régióiban, kistérségeiben vagy településein mekkora a népességhez viszonyítva a Magyarországon élő nemzetiségek aránya.

Az Otthontérkép közzé tett egy elemzést is a nemzetiségekkel kapcsolatban, amelyből többek között az is kiderül, hogy a hazai nemzetiségekhez sorolt roma és német nemzetiségek aránya a legnagyobb az országban, de jelentős számban élnek a Magyarországgal szomszédos országok nemzetiségei is az ország különböző régióiban.


Országos szinten 7,6% a nemzetiségek aránya a népességszámhoz viszonyítva, de nagy különbségek mutatkoznak az egyes régiók között. A legmagasabb a Dél-Dunántúli és az Észak-Magyarországi régióban ez az arány, 2-3 százalékponttal is több, mint az országos átlag. Ezzel szemben Közép- és Nyugat-Dunántúlon 6% alatti a nemzetiségek aránya. Természetesen ezek az arányok nem egységesek még a régión belül sem, a régió térségeiben, településein érdekesebbnél érdekesebb nemzetiségi arányok figyelhetők meg. Több településen él nagyobb számú nemzetiségi csoport, melynek jellemzően történelmi háttere van.

A kistérségek közül a legmagasabb nemzetiségi arány a Baranya megyei Sellyei, Mohácsi, Pécsváradi kistérségben van, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsi, Szikszói, Edelényi kistérségekben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezekben a kistérségekben a nemzetiségi hovatartozásban is nagy különbség mutatkozik, a Mohácsi, Pécsváradi kistérségben a német nemzetiségűek vannak túlsúlyban, a Sellyei, Encsi, Szikszói és Edelényi kistérségekben pedig a roma nemzetiségűek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem